+36 88 624 017 info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Tovább bővült az éremkollekció!

2026. máj. 18.
supporter
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont az U10-es és U11-es korosztály szabadfogású országos bajnokságának, ahol a Veszprémi Egyetemi Sport Club négy versenyzővel képviseltette magát. 
 
Az U10-es korosztályban Izsák Attila egy győztes és egy vesztes mérkőzést követően búcsúzott a versenytől, azonban tisztesen helytállt, és edzői szerint a jövőben még sokat léphet előre.
 
Az U11-esek között, 29 kilogrammban Magyarósi Zsombor bronzérmet szerzett. A végső helyezésekről apróságok döntöttek, de az idei két bajnoki címe mellett ez az érem is szépen csillog.
 
A 32 kilogrammosok mezőnyében Karáth Kevin három győztes mérkőzés után állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A veszprémi birkózó kiváló teljesítményt nyújtott a verseny során.
 
A nap legkiemelkedőbb veszprémi eredményét az U11-es 35 kilogrammos kategóriában Sipos János érte el, aki minden ellenfelét technikai tussal győzte le, így magabiztosan szerezte meg az országos bajnoki címet.
 
„Két bronzérem, egy arany. Azt kell mondjam, hogy rendben vagyunk” – értékelt Ligeti Dániel szakosztályvezető.
 
A VESC birkózói számára az őszi diákolimpiai küzdelmek és az U11-es kötöttfogású országos bajnokság jelentik a következő nagy kihívást. A versenyzők felkészítését Magyarósi Zsolt és Ligeti Dániel irányítja.