Kiütéses győzelmet arattak az U17-esek!
Tizenegy lőtt gólig jutott a hétvégén a Veszprémi Egyetemi Sport Club U17-es futsal csapata. A lányok gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a Csepel FC elleni meccsüket, és Kondor Viktória együttese a folytatásban sem lassított.
Tamás Eszter öt góllal zárt, György Zsófia mesterhármasig jutott, de a győzelemből a csapat valamennyi tagja kivette a részét.
Kondor Viktória: A mérkőzés első félidejében sikerült magabiztos előnyt kiharcolnunk, miután a kialakított helyzeteink nagy részét gólokra tudtuk váltani. A második félidőben a letámadásainkkal növelni tudtuk az előnyünket. Külön öröm, hogy a fölényes vezetés mellett az új igazolásainknak is több játékidőt tudtam biztosítani.
MLSZ Országos Leány Futsal U17 Nyugati csoport 6. forduló
VESC - Csepel FC 11-2 (5-1)
Gólszerzők: György Zs. (4. perc, 19., 50.), Tamás E. (5., 10., 22., 41., 59.), Zalai L. (36., 40.), Kovács H. (50.).
