+36 88 624 017 info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Továbbra is mozgalmasan telik a december vége Bruchner Regina számára

2025. dec. 27.
supporter
A VESC Cycling Team versenyzője több versenyen is rajthoz állt Belgiumban az elmúlt napokban. A sort Antwerpenben kezdte.
 
– U23-asként még így másodévesként is nehéz érvényesülni, mivel mindenkinek egyben elite nőben is kell versenyeznie, így sokszor közel 100 fős mezőnyök is összegyűlnek. A rajt után kisebb káoszok alakultak ki a nagy tömeg miatt, többször teljesen be is tömörültek a kanyarok, így nehéz volt jól helyezkedni. Azt már a 2. körtől éreztem, hogy még nem sikerült teljesen visszaszokni a cyclocrosshoz, de azért igyekeztem magamból kihozni a maximumot. Hétfőn Hofstadeban folytattam a versenyzést. A pálya nagyon tetszett leszámítva egy hosszabb homokos futós részt, így izgatottan álltam a rajthoz. A második sorból vágtam neki a versenynek. A rajtot jól elkaptam elkerülve a beragadásokat. Élveztem minden egyes percét a versenynek, végig 3-4-en harcoltunk együtt fej-fej mellett. A végén egy sprintbefutóban a 23. helyen zártam, ami U23ban 10.helyet jelentett – értékelte az első versenyét Bruchner Regina.
 
Az antwerpeni megmérettetést a Heusden-Zolderben rendezett viadal követte.
 
– Ezt a lendületet igyekeztem átvinni a keddi, zolderi versenyre is. Bár már fáradtabb voltam, így is nagyon élveztem már a pályajárást is, mivel egy régi Forma 1-es pályán volt a rajt-cél terület. Feküdt is nekem, szerintem kicsit hasonlított a mountain bike-os short race pályákhoz. Voltak benne emelkedők és technikásabb lefelék is. Igyekeztem minél előbbre helyezkedni a rajt után, de így is azért sok helyen beragadtam, mivel a pálya eleje több helyen beszűkült. A kör végére a 30. helyen harcoltunk 4-5-en együtt. Sajnos a 4. körben a palánkon hibáztam, olyan nagy lendülettel értünk oda, hogy megbotlottam leszálláskor és átestem az egész akadályon. A térdemet eléggé bevertem, így nem tudtam befejezni a versenyt –tette hozzá Bruchner Regina.
 
Három nappal később pedig Gaverébe utazott a terepkerékpáros mezőny, ahol versenyzőnk a 40. helyen ért célba, így az U23-asok közt az előkelő 14. pozícióban zárt.