info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Tatabányán is győzelem

2024. okt. 20.
Kissé beragadt a rajtnál a VEHIR-VESC együttese a Tatabánya otthonában, és nem is volt meglepő, hogy 5-0 után időt kért Mészáros Péter. A veszprémi női röplabdázók ezután összekapták magukat és a maguk javára fordították az állást. Attar blokkja után már hattal vezetett a VESC, majd hiába kérte ki második idejét is a hazai alakulat, a szett végén a vendégek örülhettek.
 
A második játszma elején Bajnóczi ásznyitásaival kezdett ellépni a Veszprém, majd Török is berámolt kettőt gyors egymásutánban. Uralták a meccset a bakonyiak, akik végül 11 pontos különbséggel nyerték a felvonást.
 
Mindent egy lapra tett fel a Tatabánya a folytatásban és meg is lepték a vendégeket Szabados István tanítványai. A kezdeti 2-3 pontos előnyüket a szett közepére hatra növelték a hazaik, így jött is a veszprémiek időkérése. 18-12 után zárkózni kezdett a VESC, és Tautua’a pontjaival a hajrában utol is érték ellenfelüket, majd Bajnóczi jutatta meccslabdához a vendégeket. Kimaradt ugyanakkor a lehetőség, amit ki is használt a TRSE, így szépíteni tudtak a házigazdák.
 
A negyedik játszmában viszont már csak egy csapat volt a pályán. A veszprémiek egymás után szerezték a pontokat, miközben a Tatabánya tízig sem jutott el a lefújásig. Végül 3-1-re nyert a VESC, így Sólyom Emeséék az élmezőnyből várhatják a folytatást.

Női röplabda NB I 4. forduló
 
TRSE - VEHIR-VESC 1:3 (-16, -14, 24, -9)
 
Tatabánya 120 néző. Vezette: Varga A., Kósa D.
 
TRSE: Torma 3, Vargas-Deason 10, Horváth 4, Csutorás 6, Kocsis 4, Velő 4. Csere: Zoltán, Keszthelyi (liberók), Borbély 4, Csordás 1, Sinai 1. Vezetőedző: Szabados István. Másodedző: Bódis Attila.
 
VEHIR-VESC: Sólyom 6, Tautua’a 21, Bajnóczi 13, Meszlényi 3, Attar 23, Török 12. Csere: Bődi, Rucz (liberók), Piltman, Szatmári, Sléder. Vezetőedző: Mészáros Péter. Másodedző: Tóth Laura.
 
Mészáros Péter: Nehezen lendültünk játékba, de szép lassan a mi akartunk érvényesült a pályán. A harmadik játszmában nem fért bele a sok nyitásrontás, de utána rendeztük a sorainkat és megérdemelt győzelmet arattunk.