info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Rutinos centerrel erősítettünk!

2024. febr. 02.
 
A VEHIR-VESC NB I-es csapatában folytatja pályafutását Kiss Emese. A 27 esztendős center Miskolcon kezdte pályafutását, ahol az MVSC, valamint a Diósgyőri VTK igazolt játékosa is volt.
 
A piros-fehérekkel az Extraligában is bemutatkozhatott, az őszi szezonban összesen 7 mérkőzésen kapott bizonyításai lehetőséget a legmagasabb osztályban.
 
- Nagyon izgulok, hiszen ez az első alkalom, hogy egy másik városban játszhatok. A lányok nagyon kedvesen fogadtak, tavaly nagy csatákat vívtunk egymás ellen, de mostantól azon leszek, hogy együtt legyünk sikeresek. A hétvégén is nyerni szeretnénk a BVSC ellen, én is mindent megteszek majd ezért ha pályára kerülök - mondta bemutatkozó videójában Kiss Emese.
 
A 178 centiméter magas röplabdázó a 18-as mezszámot választotta új együttesében és a hétvégi rangadón akár már pályára is léphet új csapatában.