info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Nem bírtunk a TFSE csapatával

2024. dec. 01.
Hiába szerezte a mérkőzés első pontját a VEHIR-VESC együttese a női röplabda NB I vasárnap esti rangadóján, a TFSE könnyedén vette át a vezetést, majd épített ki 5-6 pontos előnyt. Jöttek is a veszprémi időkérések, és a második után úgy tűnt, hogy összekapják magukat Bajnócziék. A zárkózás viszont végül elmaradt, így megérdemelten került előnybe a címvédő (25-13).
 
A második szett már rangadóhoz méltó játékot hozott. A játékrész első felében hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, a hajrára kanyarodva azonban a hazaiak jártak előrébb. A hárompontos különbséget pillanatok alatt eltűntették a veszprémiek a születésnapos Heipua Tautua’a segítségével, 21-21 után azonban már csak 1 pontot szereztek a vendégek, így már 2-0-ra vezetett a TFSE (25-22).
 
A harmadik játszmára ismét szétesett a VESC játéka. Az időkérések és a cserék sem segítettek, miközben a fővárosiaknak minden összejött a túloldalon. A veszprémiek végül csak 9 pontig jutottak ebben a felvonásban, így a lefújáskor a hazaiak örülhettek.
 
A VEHIR-VESC együttesére szerdán újabb meccs vár, hiszen a Magyar Kupában a Szent Benedek Balatonfüred érkezik a királynék városába.

Női röplabda NB I
 
TFSE - VEHIR-VESC 3-0 (13, 22, 9)
 
Budapest, 91 néző. Vezette: Bibók, Nagy Z.
 
TFSE: Boros 5, Tatár 11, Takács 1, Kis 11, Tátrai 18, Zen 8. Csere: Weidemann, Kucsera (liberók), Tarr 3, Kiss, Turcsányi, Sevinger. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
 
VESC: Török 6, Sólyom 2, Tautua’a 13, Bajnóczi 4, Meszlényi, Attar 4. Csere: Bődi, Rucz (liberók), Piltman 1, Sléder 1, Szatmári. Vezetőedző: Mészáros Péter. Másodedző: Tóth Laura.
 
Mészáros Péter: Gratulálok a TFSE csapatának, mi csak a második játszmában voltunk méltó ellenfeleik ezek az estén.