Jön az esztendő első bajnokija
2025. jan. 10.
Szombaton már bajnoki mérkőzés vár a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdázóira. A negyedik helyezett veszprémiek a tabellán nyolcadik MTK Budapest gárdáját fogadják saját közönségük előtt.
A fővárosiak felemás szezont futnak eddig, hiszen 5 győzelem mellett 6 vereség szerepel a nevük mellett. Utoljára december 14-én léptek pályára, akkor némi meglepetésre ötszettes csatára késztették a címvédő TFSE gárdáját, és szintén öt játszmát vívtak a VESC együttesével szeptemberben, ráadásul akkor győzelemnek örülhettek a kék-fehérek.
Mészáros Péter tanítványai szintén az első találkozójukra készülnek a naptári évben, melyen mindenképpen szeretnének visszavágni az MTK-nak az őszi vereségért. A két együttes összecsapása 16 órakor kezdődik a Táncsics iskolában, a belépés pedig ezúttal is ingyenes!