Ismét a győztes úton
Kiélezett mérkőzésen gyűjtötték be szezonbeli kilencedik győzelmüket U17-es futsalosaink. A VESC együttese 2-2-es félidőt követően, 4-2-re nyert a Gödöllői SK ellen saját közönsége előtt. A gólgyártást Tamás Eszter kezdte a 2. percben, míg György Zsófia mesterhármasig jutott. Szép volt csajok!
MLSZ Országos Leány Futsal U17 Nyugati csoport 14. forduló
VESC - Gödöllői SK 4-2
Gólszerzőink: Tamás E. (2. perc), György Zs. (12., 54., 69.)
Kondor Viktória: Hamar sikerült megszereznünk a vezetést a Gödöllő ellen, azonban az első félidő végére a védekezésünkből adódó hibákból egyenlíteni tudtak a vendégek. A szünetben rendeztük a sorainkat, a lányok mindent beleadtak a pályán, így végül kétgólos győzelemnek örülhettünk a lefújás pillanatában.
