info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Győzelem az évzárón

2023. dec. 16.
 
 
Veszprémi pontokkal indult a VEHIR-VESC évzárója a női röplabda NB I-ben, de a folytatás inkább az összeszedettebben játszó MTK csapatáé volt. Tumpech Ádám gyorsan ki is kérte mindkét idejét és hatpontos hátrányból fel is zárkóztak a kékmezesek. Sólyomvári Evelin látványos blokkja után már a hazaiaknál volt az előny, akik innentől 3-4 pontos vezetésre tettek szert. A hajrára kanyarodva viszont ismét feljött az MTK, 21-21-nél egyenlíteni is tudtak, a végszó azonban a házigazdáké volt, így a VESC jutott vezetéshez.
 
Felváltva estek a pontok a második szett elején, de 11:8-nál már közte három volt hazaiaknak. A folytatásban folyamatosan nőtt a különbség a felek között, a játszma vége felé már tízzel is vezettek a vendéglátók, innen pedig már nem volt visszaút a fővárosiak számára.
 
Már a harmadik felvonás elején meglógott négy ponttal a VEHIR-VESC együttese és Tumpech Ádám tanítványai innen már nem is engedték ki a vezetést a kezeik közül. A remek napot kifogó Debora Araújo vezetésével végül ez a játszma is hazai sikerrel zárult, így a szorosabb első szett után összességében egy magabiztos, 3:0-ás sikerrel zárták az esztendőt a veszprémiek. 

Női röplabda NB I
 
VEHIR-VESC - MTK Budapest 3:0 (22, 15, 17)
 
Veszprém, 90 néző. Vezette: Mezei, Szabó.
 
VESC: Deli 4, Araújo 15, Sevinger 3, Sólyomvári 7, Richards 9, Bozsó 5. Csere: Bődi (liberó), Piltman 2, Kovács, Szalcszinger. Vezetőedző: Tumpech Ádám. Másodedző: Fehér Tibor.
 
MTK: Darvas 4, Bánki 7, Kindrusz 3, Vigh 11, Réthelyi 7, Briga 3. Csere: Divényi (liberó), Teveli-Horváth, Endrődi 1, Kollár 3, Gellér. Vezetődző: Bene Róbert.
 
Tumpech Ádám: Nagyon fontos győzelmet arattunk, egy nagyon küzdelmes mérkőzésen. Az első szettben nagyon álmos játékkal adtunk egy jelentős előnyt az ellenfélnek, amit végül sikerült ledolgoznunk és a mérkőzés többi részét többé-kevésbé az irányításunk alatt tartani, de meg kell tanulnunk az elejétől kezdve maximális fordulatszámon játszani, különben kellemetlen meglepetések érhetnek minket. Külön szeretném megköszönni szurkolóink egész éves támogatását, ma is sikerült maradandót alkotniuk.