Eredményes napok
2025. júl. 17.
A WHOOP UCI Mountain Bike világkupasorozat harmadik, olasz állomásaként a La Thuile-ben megrendezett EDR World Series-en vett részt Bokros Csenge. A kupasorozat ezen állomásán a VESC Cycling Team versenyzőjének a profi elit nők között kellett helyt állnia, ami a technikás pályák mellett további kihívást jelentett számára. Első elit enduro versenyén ezért nem is fogalmazott meg nagy elvárásokat: a tapasztalatszerzés, a verseny értékelhető befejezése és ha sikerül, esetleg EDR ranglistapontok szerzése volt a cél.
A versenyen 4 mért szakaszt kellett teljesíteni, a teljes táv 47 km volt 6600 m szintemelkedéssel. Csenge versenye 11:27-kor indult és a 3. szakaszt 17:26-kor fejezte be, majd rövid pihenő után az utolsó stage-re kezdte meg a felmászást, amit - az enduro világkupák történetében először - már sötétben, de kivilágított pályán kellett abszolválni.
Csenge bár az első szakaszon esett egy nagyot, de tudta folytatni a versenyt végül sikerült további nagyobb hiba nélkül befejeznie a versenyt és a 30. helyen végezve megszerezte első EDR világkupa pontjait.
Július hónap következő versenye az XCO Magyar Kupa zalaegerszegi állomása volt, ahol versenycsapatunk 5 fővel képviselte a VESC kerékpáros szakosztályát.
A versenyt az alsóerdei szabadidő park környéki erdő területén kialakított XCO pályán rendezte meg a zalaegerszegi egyesület, akiknek egy igazán élvezetes nyomvonalú, technikás pályán, tökéletesen lebonyolított eseményt sikerült levezényelniük.
Az U15-ös fiú futamban Szalontai Barnabásnak szurkolhattunk, aki most kezd ismerkedni a versenyzéssel és élete első kupafutamán indult. Barni igazán nagyot küzdött és helyt állt a rutinos versenyzőtársak között és bár többször is megállásra kényszerült láncleesés miatt, végül a 26. helyen be tudta fejezni versenyét.
U17-ben Varga Csanád állt rajthoz és első évesként szépen versenyezve a 19. helyen ért át a célvonalon.
Az elit kategóriákban a fiúknál Magyar Bendegúz és Horváth Áron képviselte csapatunkat, akik az erős nemzetközi mezőnyben vágtak neki a 7 körös versenyüknek. Áron asztmatikus problémái miatt sajnos feladni kényszerült a versenyt, Beni pedig a 12. helyen fejezte be a futamát.
A nőknél kettős dobogós helyezésnek örülhettünk, a pódium felső fokára Brucner Regina állhatott fel, Bokros Csenge pedig osztrák versenytársuk előtt a második helyet érte el.
Gratulálunk minden résztvevőnek, versenyzőinknek, akik a következő hétvégén a short race (XCC) és olimpiai-cross (XCO) országos bajnokságon állnak legközelebb rajthoz Nagykanizsán.