Átestünk a tűzkeresztségen
Lejátszotta első meccsét a TippmixPro Extraligában a VESC női röplabda csapata. A veszprémi hölgykoszorú megilletődötten kezdett a tavalyi ezüstérmes Kaposvár otthonában, majd Jasmine Davis törte meg a pontcsendet, megszerezve a vendégek első pontját. A játék képe azonban nem változott az első szettben, a KNRC könyörtelenül kihasználta a kék-fehérek hibáit, így megérdemelten kerültek előnybe a házigazdák.
A második felvonást sem kezdték jól Mészáros Péter tanítványai, de szép lassan felvették a meccs ritmusát, és egyre több borsot törtek a somogyiak orra alá. Tarr Hajnalka és Kiss Emese pontjaival próbálta tartani a lépést a VESC, de a hajrára végül megléptek a hazaiak, akik kisvártatva 2:0-ra módosították az állást.
Parádésan kezdte a harmadik játszmát a Veszprém. A vezetést is sikerült megszerezniük Bajnócziéknak, de a szett közepére már a Kaposvár szerzett megnyugtató előnyt. A VESC mindent megtett a zárkózás érdekében, ez azonban ezúttal a tisztes helytálláshoz volt elég az idén is éremesélyes KNRC ellen.
Spándli Virágék összességében nem vallottak szégyent az első Extraligás meccsükön, vasárnap pedig jöhet a hazai bemutatkozás a címvédő Vasas Óbuda ellen.
KHG KNRC – Veszprém Egyetemi SC 3:0 (15, 19, 16)
Kaposvár, 390 néző. V: Kiss Z., Selega
KNRC: Giorgi 7, Fábián 4, Pezelj 12, Horváth L. 5, Rocha 5, De Oliveira 10. Csere: Szerencsés, Sartoris (liberók), Cicetti 3. Edző: Vincent Lacombe
VESC: Spándli 2, Davis 7, Bajnóczi 3, Altorjay 3, Tarr 9, Kiss E. 6. Csere: Bődi (liberó), Smith 3, Turcsányi 1. Edző: Mészáros Péter
Mestermérleg:
Vincent Lacombe: – Jobban játszhattunk volna mint a múlt héten, de most már látom, hogy min kell még dolgoznunk: a támadásainknak kell hatékonyabbaknak lenniük.
Mészáros Péter: – Túlestünk a tűzkeresztségen. Nyilván nem a Kaposvárt kell legyőznünk, hiszen a két klubnak nem ugyanazok a céljai. Idővel remélhetőleg beleszokunk majd az Extraligába.
