info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

A TFSE nyerte a rangadót

2024. márc. 09.
Rangadóhoz méltó hangulatban kezdődött a VEHIR-VESC - TFSE női NB I-es röplabda bajnoki, és a csapatok is valósággal egymásnak estek az első szettben. Az első pontok után a fővárosiak kapcsoltak magasabb fokozatba, így nem sokkal később jött is Tumpech Ádám első időkérése. A szünet után úgy tűnt, hogy zárkózni tudnak a hazaiak, de 17-11-es vendégvezetésnél ismét a kékmezesek kértek időt. A különbség a folytatásban sem csökkent a felek között, így a fővárosiak kerültek előnybe.
 
A TFSE pontjaival indult a második játszma, de 4-3-nál már Richardsék jártak előrébb. Kiélezett játékot hozott a folytatás, több látványos labdamenetet is láthatott a nagyérdemű, de 1-2 pontnál nagyobb előnyt egyik fél sem tudott kiharcolni. Egészen 18-18-ig üldözték egymást a felek, ezt követően azonban a vendégek pillanatai következtek, így jöttek is a veszprémi időkérések. A szünetek sem rázták fel azonban a vendéglátókat, így a TFSE kétszettes előnyt harcolt ki.
 
A nagy küzdelem a folytatásban is megmaradt, a forgatókönyv pedig hasonló volt a korábbiakhoz. Nagy különbség volt, hogy a bakonyiak 12-8-nál már néggyel is jobban álltak, de innen zsinórban ötször volt eredményes a fővárosi egylet, akik ezzel megfordították az állást. Tumpech Ádám időkérése után visszavették a vezetést a hazaiak, de a fehérmezesek sem akartak mégegyszer lemaradni. A hajrára kanyarodva azonban újfent a házigazdák álltak jobban, 22-18-ról pedig nem is engedték már ki a részsikert a kezeik közül.
 
A negyedik felvonást már sokkal összeszedettebben kezdte a Veszprém, ez pedig ötpontos vezetést ért számukra. A különbség szép lassan elkezdett olvadni, így jött is a hazaiak időkérése, ami jót is tett a VESC játékának. Araújo ásznyitás után egy emberként ugrott talpra a publikum, de kisvártatva már azt láthatták, hogy 14-10-ről 14-15 lett az állás. Tovább nőtt a különbség a folytatásban a fővárosiak javára, de 20-19-nél visszajött a remény a hazaiak számára. Itt azonban leblokkoltak Sólyomváriék, a vendégek sorra fejezték be eredményesen a támadásaikat, amivel el is dőlt a mérkőzés.

Női röplabda NB I
 
VEHIR-VESC - TFSE 1-3 (-18, -19, 22, -19)
 
Veszprém, 72 néző. Vezette: Szél M., Ujházi M.
 
VEHIR-VESC: Bozsó 3, Sólyomvári 15, Richards 18, Kiss 8, Deli 2, Araújo 11. Csere: Bődi (liberó), Kovács, Rácz, Szalczinger. Vezetőedző: Tumpech Ádám. Másodedző: Fehér Tibor.
 
TFSE: Kökény N. 1, Tatár 17, Budaházy 7, Kis 16, Tátrai 8, Zen 8. Csere: Weidemann (liberó), Tettamanti 1, Turcsányi 2, Török 3. Vezetőedző: Joel Olazabal. Másodedző: Sitku Renáta.
 
Tumpech Ádám: Sikerült a mai mérkőzésen önmagunkat megverni. A rossz rajt után többször is uraltuk a szettek alakulását, de a végjátékokat sajnos már nem sikerült a mi javunkra fordítani. Csak részletekben láttam vissza azt, amit egész héten gyakoroltunk és ez nem jó érzés, főleg egy ilyen fontos mérkőzésen. Gratulálok a TFSE csapatának, megérdemelten nyertek, de nekünk nincs időnk szomorkodni, mivel az utolsó utáni lehetőséget is meg kell ragadnunk a legjobb négybe kerüléshez!