Világkupa és vb a hegyek között!
Augusztus végén került megrendezésre a franciaországi Felső-Savoya régió hegyei között a következő UCI EDR Világkupa, ahol a VESC Cycling Teamből Horváth Áron és Bokros Csenge indult a keménynek ígérkező megmérettetésen.
Ez a világkupa futam erős versenyzési lehetőség és fontos felkészülési állomása volt a rá egy hétre kezdődő svájci össz-szakági UCI Világbajnokságnak, ahol versenyzőink mind enduro, mind XCC és XCO számokban válogatott színekben képviselik Magyarországot.
A francia Alpok ezen régióját mind az edzésnapokon, mind a versenyek alatt kiadós eső áztatta, ami nagyon durvává és veszélyessé tette, az amúgy is technikás és kihívásokkal teli pályákat. A szakasz edzéseken már látszott, hogy ezek a trail-ek egész más szintet képviselnek, mint amit eddig megszokhattunk, ennek ellenére sikerült nagyobb hibák nélkül megoldani és bíztunk benne, hogy a versenynapon jó helyezéseket tudnak versenyzőink elérni.
Áron nem sokkal 9 óra után indult el a férfi O-EDR kategória 100 fős mezőnyében a 30-km-es, 1790 m szintet tartalmazó versenyére. Az első szakaszon sajnos sokat hibázott, és a 84. időt sikerült hoznia, ezt próbálta a verseny hátralévő részében lefaragni. Ez szépen sikerült is neki, a többi szakaszon folyamatosan jött előre, egyre jobb időeredményekkel és végül a 63. helyre sikerült visszaküzdenie magát a majd 4 órás versenye alatt, 2:40 percet kapva az első helyezettől.
Csenge versenye biztatóan indult, rögtön az első és egyben legnehezebb szakaszon a harmadikként ért be, a leggyorsabbtól alig félperces hátrányban. A következő stage egy gyorsasági szakaszán azonban elcsúszott a nedves, saras nyomon és annyira szerencsétlenül esett el, hogy a mentők hozták le a pályáról és fel kellett adnia a versenyt. Elmondása szerint semmire nem emlékszik, elveszítette az eszméletét és arra tért magához, hogy a mentő terepjáróban zötykölődik lefelé. A szervezés ezeken a világkupa versenyeken igen magas színvonalú, így gyors stabilizálást követően azonnal a helyi kórházba szállították versenyzőnket alaposabb kivizsgálásra. Bár mindene fájt, és a bukósisakja is ripityára tört, szerencsére "megúszta" az esést törés nélkül, de egy komolyabb agyrázkódással és szigorú egyhetes pihenőt javasolva, a vizsgálatokat követően este elengedték a kórházból.
A francia világkupát követően a csapat továbbutazott a svájci Valais kantonban szeptember 1-14 között megrendezésre kerülő össz-szakági UCI Mountain Bike Világbajnokságra, ahol EDR-ben csapatunkból Horváth Áron és a felépülésétől függően Bokros Csenge indult a nemzeti színekben.
A szervezők világbajnoksághoz méltó, extrém nehézségű pályákat jelöltek ki, 6 szakasszal és összesen 50 km hosszan 4340 méter szintkülönbséggel, 5011 méter szint eséssel a lejtőkön, brutális 7 óra 12 perces várható átlag versenyidővel.
A változó időjárás sem könnyítette meg a versenyt világ legjobb enduro versenyzői ellen, szóval nagy kihívások vártak Áronra és Csengére.
Csenge indulását a versenyt megelőző napokban végül mégis engedélyezte az UCI orvos, azzal a feltétellel, hogy óvatos tempót megy és vigyáz magára, már amennyire ebben a versenyszámban erre van lehetőség. A világkupa esést követően amúgy is "visszavett" és elmondása szerint félve, és nem túl magabiztosan közlekedett a VB pályaedzések alatt, így a versenyen egy biztonsági tempót kellett mennie sérülése miatt.
Áron reggel 9 óra után kezdte versenyét és az utolsó 6. stage-ről 16:15- kor futott be, végül 5 perc 31 mp hátrányban, a 94.helyen zárva az EDR világbajnokságot.
Csenge 8:55 körül indult a rajtban és bár sokat hibázott, de stabil, egyenletes időket hozva a szakaszokon, 16 óra után nem sokkal a 34.helyen ért be a világbajnokságon.
Gratulálunk minden versenyzőnek az eredményeikhez és szurkolunk a jövő héten folytatódó világbajnoki futamokon a válogatott keretben XCO számban induló Bokros Csengének és XCC és XCO számokban induló Bruchner Reginának illetve a teljes magyar küldöttségnek.