info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

U21: vereség az év első bajnokiján

2022. jan. 17.

Két szoros szettre futotta U21-es csapatunk erejéből a jobb erőkből álló Vasas ellen vasárnap az Egyetemi Tornacsarnokban. Az NB II-ben pallérozódó fiatal röplabdázóink azonban ismét értékes tapasztalatokkal gazdagodtak szépszámú közönségük előtt.

Nagy várakozással tekintettük idei első bajnoki mérkőzésünk elé, hiszen amellett, hogy folytatódik a küzdelem, választ is kaptunk arra, hogy az előző Vasas elleni merkőzésünkhöz képest tudtunk-e fejlődni. A mérkőzés első játszmájában sikerült meglepni nagynevű ellenfelünket. Lelkes, bátor játékkal rukkoltunk elő és a végjátékig sikerült szoros eredményt produkálni. A második szett hasonló koncentrált, helyenként pontatlanabb játékot hozott. Küzdeni akarásból itt sem volt hiány. A harmadik szettre elfáradtunk, játékunk pontatlanná vált, támadásainak nem voltak elég határozottak. Ősszességében elégedett vagyok a lányokkal, az előző budapesti mérkőzésünkhöz képest nagyot léptünk előre. Igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget biztosítani. Szurkolóinknak pedig köszönjük a csodálatos hangulatot, amiről az ellenfél is elismerően nyilatkozott - nyilatkozta a lefújást követően a csapat edzője, Fehér Tibor.

Női NB II - U21 'A' csoport

VESC - Vasas SC 0:3 (-19, -18, -10)

A csapat tagjai: Piltman Kinga, Pfitzner Júlia, Fazekas Petra, Papp Zsófia, Gyarmati Júlia, Szalai Zoé, Papp Anna, Bokrossy Réka, Szabó Zsófia, Sydarovszky Vanessza, Kobán Kíra, Pártai Lilla.