info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

U19: izgalmakból sem volt hiány Szombathelyen

2021. dec. 13.

U19-es röplabdázóink a Széchenyi Győr ellen játszották első mérkőzésüket a hétvégén. Az első szett még szoros volt, de Fehér Tibor tanítványai végül magabiztosan hozták 3:0-ra a meccset.

Nagy izgalmakat hozott a Szombathelyi Sportiskola elleni összecsapás. Az első felvonást a veszprémi lányok nyerték, de a folytatásban fordítani tudtak a Vas megyeiek.

Ez követően jött a Haladás elleni rangadó, amely a zöld-fehéreknek indult jobban. A második szettben már 10 ponttal is vezettek a szombathelyiek, de Pfitzner Júliáék innen is fordítani tudtak, így 1-1-ről folytatták a felek. A harmadik játékrészben is jól kezdett riválisunk, de a szett végén így is a VESC jutott mérkőzéslabdához. A Haladás végül innen is felállt és nem sokkal később lezárta a mérkőzést.

Bár két vereséget is szenvedtünk, de a lányok olyan akaraterőről, olyan küzdeni akarásról tettek tanúbizonyságot, ami azt gondolom, hogy példaértékű. Már csak azért is mert sérülések, betegségek miatt csak nyolcan tudtunk elutazni Szombathelyre, ráadásul többen nem is a megszokott posztjukon játszottak. Nagyon büszkék vagyunk a lányokra - tette hozzá a csapat edzője, Fehér Tibor.

Torma Ágnes U19 OIB II. osztály

VESC - Széchenyi Győr 'A' 3:0 (24, 17, 20)

VESC - Szombathelyi SI 1-2 (22, -19, -14)

Haladás VSE - VESC 2-1 (18, -22, 24)

A csapat tagjai: Pártai Lilla, Piltman Kinga, Pfitzner Júlia, Papp Zsófia, Veisz Dóra, Papp Anna, Szabó Zsófia, Kobán Kíra.