info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

U13: Szépen csillogott az ezüstérem is!

2023. máj. 16.

A hétvégén rendezték az U13-as korosztály II. osztályában a hatos döntőt Gyenesdiáson. A középszakasz végén az első helyről várhattuk a végjátékot, de a pontokban mérhető különbségek arra engedtek következtetni minket, hogy nagyon hasonló tudású csapatok fognak összecsapni. A sorsolás alapján a Gyenesdiással és a Szombathelyi Sportiskola csapatával kerültünk egy csoportba, míg  a másik csoportban a Dabronc, a Balatonfüred és a Székesfehérvár csapata küzdött egymással.

Az első meccsünket pont az erősebbik ellenfelünkkel, a SZOSI-val játszottuk. Itt nagyjából az döntött, hogy ők meccsből érkeztek, mi pedig az első mérkőzésünket játszottuk. Mind a két sorunk nagyot küzdött, 23 pontig jutottunk mindkét szettben. A második csoport meccsnek úgy mentünk neki, hogy meg kell nyernünk ahhoz, hogy életben maradjanak a négybe kerülésünk esélyei. A csapat nagyon jól teljesített, a bajnokságban a Gyenesdiás ellen elért eredményekhez hasonlóan alakult ez a meccs is.

A keresztjátékban a Dabronc ellen kellett megmérkőznünk, akik szerencsénkre nem a legjobb napjukat fogták ki, így kiegyensúlyozott játékkal itt is 2:0-ás győzelemmel tudtuk elhagyni a pályát. 

Ezután jött az elődöntő. Az ÉDRA-MÁV Előre Akadémia csapatával játszottunk, akik viszont a döntő napján végig remek teljesítményt nyújtottak. Rendkívül pontatlanul kezdtük a meccset, ami azt jelentette, hogy 9:1-re lépett meg az ellenfél. Egy időkérést követően a lányok szép lassan elkezdtek hajtani és ledolgozni a hátrányukat. 18:18-nál sikerült utolérnünk az ellenfelünket, ott kezdődött számunkra ismét a meccs. Kiélezett párharc volt, de végül óriási küzdelemben meg tudtuk nyerni az első szettet. A második sorunk szintén döcögősen kezdett, majd változtatva a csapatösszetételen megfordították a játszma állását, és így 2:0-val húzhattuk be ezt a meccset is. 

Elérkezett a döntő ideje. Ekkor már mindkét csapat az utolsó tartalékait vette elő, hiszen reggel óta folyamatosan játékban voltak a lányok. Remek kezdéssel jó pár pontos előnyre tettünk szert, de sajnos az egyik állásunkban megrekedtünk és támadásban is vétettünk hibákat, emiatt az ellenfélnek sikerült kiegyenlítenie, sőt átvennie az irányítást. Fej-fej mellett haladtak a szettben végig a csapatok, de talán nálunk már jobban kiütköztek a fáradság jelei és ez a teljesítményünk hullámzását is jelentette, így végül 25:23-al az ellenfél nyerte meg az első játszmát. Sajnos ez annyira rányomta az egész csapatra a bélyegét, hogy a második szettben sajnos már nem tudtunk felülkerekedni az ellenfelünkön, így csak 12 pontot tudtunk szerezni.

Nagyon nehéz napon, jól felkészült csapatok között, egy remek teljesítménnyel a második helyen végeztünk. Gratulálok a csapatnak az egész szezonban nyújtott teljesítményéhez, büszkék vagyunk rájuk! Köszönjük a szülőknek az egész éves támogatást és szurkolást!


Leány U13 II. osztály Nyugat Döntő

Csoportkör

SZOSI "A" - VESC 2:0

VESC - NYBRSE 2:0

Keresztjáték

VESC - Dabronc 2:0

Elődöntő

ÉDRA-MÁV Előre Akadémia - VESC 0:2

Döntő

SZOSI "A" - VESC 2:0


A csapat tagjai: Szücs Romi, Kovács Luca, Balaskó Vivien, Kristóf Kata, Horváth Lora, Csehi Kinga, Szabó-Vukov Réka, Fülöp Nóra, Kálmán Luca, Miskei Larissza Zoé, Bojtor Flóra, Sárfi Zselyke Alíz

Felkészítő edzők: Tóth Laura, Bácskai Sándorné, Szokolikné Kalmár Judit.