info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Remek főpróba a világkupára

2024. máj. 21.
A hétvégén rendezték meg az idei év első XCO Magyar Kupa futamát Csömörön, amely egyben UCI C2-es minősítésű nemzetközi besorolást is kapott, így minden kategóriában számítani lehetett a környező országok versenyzőinek részvételére. Az MVM VESC Cycling Team teljes versenycsapata részt vett a rendezvényen, mind utánpótlás, mind elit/U23-as versenyzőinkkel.
 
A délelőtti utánpótlás futamokban elsőként Varga Csanád állt rajthoz a legnépesebb kategóriában, az U15-ös fiúk között. Csanád a rajtnál kicsit beragadt, de utána szépen jött fel kétkörös versenyén. Végül a 21. helyen sikerült célba érnie.
 
Az U17-es fiúknál Csizmazia Mátyás révén voltunk érdekeltek. Sajnos Matyi a rajtot követő tumultusban összeakadt egy ellenfelével és az esést követően tudott csak a mezőny után eredni. Ezt követően sem haladt alatta a bicaj, látszott, hogy vmi gond van, és a második kör után hányingere és gyomorfájásra panaszkodva ki is állt a versenyből.
 
Az U17-es lányoknál Bokros Kincsőnek szurkolhattunk, aki nagyon jól rajtolt és egy szlovák lánnyal gyorsan el is léptek a mezőnytől. Az egyik lejtőn sajnos Kincső beszorult egy fiú versenyző mögé és megpróbálta egy kockázatos részen megelőzni, aminek egy nagy esés lett a következménye. Szerencsére össze tudta szedni magát és komolyabb sérülés nélkül folytatni a versenyt, de szlovák ellenfelét már nem tudta utolérni, így ezüstéremmel vigasztalódhatott.
 
A délutáni junior és elit futamokban erős nemzetközi mezőnyre számíthattunk, szlovák, ukrán, cseh és kazah versenyzők is rajhoz álltak az UCI ranglista pontszerzés reményében. A junior fiúknál Révész Ádám képviselte a csapatot, aki végig nagyszerűen versenyzett, gödöllői versenytársával jól összedolgozva a második és harmadik helyen haladva távolodtak el leszakadó ellenfeleiktől. Ádám okosan osztotta be erejét és az utolsó körben támadva sikerült a második helyet megszereznie.
 
Az elit nők rajtjában Bokros Csenge indult el az 5 körös versenyre. A rajtot követően csömöri versenytársával nagyon erős tempót diktáltak és az első hosszú emelkedő tetejéig le is szakították ellenfeleiket. A második körre együtt mentek ki, majd Csenge ritmust váltott a kör felénél és átvette a vezetést. Ezután körről-körre növelte előnyét és meggyőző versenyzéssel nyerte meg az elit női futamot.
 
Az elit férfiaknál Horváth Áron állt rajthoz az erős nemzetközi elit mezőnyben. Az első köréről együtt jött meg a mezőnnyel és látszott, hogy jó erőben érkezett a versenyre. Körről körre tartotta a nagyszerű 5.helyet, míg a féltávnál egy kicsit meg nem rogyott, így felért rá két ellenfele. Szerencsére Áron fel tudta venni a tempójukat és az utolsó, 6. körig együtt is haladtak, majd az ukrán versenyző az utolsó mászáson kicsit ellépett. Áron azonban szintén rákapcsolt a befutóig és ugyan utol már nem érte az ukránt, de sikerült a hatodik helyen áthaladnia a célvonalon.
 
A következő állomása a versenyszezonnak az első európai világkupa a csehországi Nové Mésto na Morave-ban, ahol szuper pálya, a világ legjobb XCO versenyzői és fergeteges hangulat vár U23-as és junior versenyzőinkre.