info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Pontszerző helyen a Siki

2024. szep. 12.
Hatodik lett a Veszprémi Egyetemi Sport Club hajója a Dolphin Országos Bajnokságon. A versenyen 13 induló egység volt, Dolphin 26-os és Dolphin 28-as hajókkal. A Sikit Toldy Miklós kormányos vezette, a legénységet pedig Megyesi István, Megyesi Illés, Takács Péter Ákos és Ther Balázs alkotta.
 
- Csütörtökön a rajtok még elmaradtak az elvárttól, ezért szinte mindegyik futamban a jobbcsapású rajtot követően ki kellett fordulnunk a mezőny közeléből bal csapásra. A harmadik futamban ebből adódóan a pálya azon oldalára vitorláztunk, ahonnan frissült a szél, így közvetlenül az élmezőny után negyedikként tudtunk befutni - írta összefoglalójában Toldy Miklós.
 
A Siki kormányosa hozzátette, szombaton tanulva a többi hajó beállításából már jó sebességgel és bátrabban rajtolva tudtak küzdeni, amellyel sikerült az erős középmezőnyben végezniük. Összességében sokat tanutalk a versenyből a hajó finombeállítása, kezelése és a rajttechnika területén.
 
- Zöldfülűnek számítunk a mezőnyben, még meg kell szoknunk a hajót, meg kell ismernünk a beállításokat, a csapatnak is össze kell csiszolódnia, de az egyes futamok eredményein egyértelműen javuló tendencia látszik - emelte ki Ther Balázs, a VESC szakosztályvezetője.