info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Magyar Kupa fordulón tekertek kerékpárosaink

2023. máj. 09.

A 2023-as év első olimpiai-cross magyar kupáját Hangonyban szervezte meg az Ózdi Kerékpáros Egyesület. A Veszprémi Egyetemi Sport Club kerékpárosai szombaton délután érkeztek a helyszínre, ahol a pályajárás és gyakorlás során ismerkedtek a nem túl technikás és sajnos zömében egynyomos, viszonylag egyszerű pályával.

Az első futamunkban az U15-ös fiúknál Csizmazia Mátyásnak szurkolhattunk, akit a népes mezőnyben sajnos elég hátra soroltak a rajtnál és kihívás volt előreverekednie magát. A futamát mégsem ez tette nehézzé, hanem az, hogy az első körben a közönségnek bemutatott, látványosan beugrott "whip" után leérkezve hátsó kerekéről részben lefordult a gumi és defektes kerékkel nyomta végig a versenyt. A mutatvány ugyan csillagos ötöst ért, de ez így a 10.helyre volt elég.

Az U17-es fiúk futamában Révész Ádám és Kárpáti-Klein Péter, míg a lányoknál Bokros Kincső képviselte a VESC színeit. Kincső stabil, egyenletes három körös versenye után a dobogó második fokára állhatott, a fiúk 4. illetve 10. helyeken hajtottak át a célvonalon.

- Vártam már ezt a versenyt, mert szerettem volna itthon is kipróbálni magam. Sajnos az utolsó sorból kellett indulnom, ami nem könnyítette meg a dolgomat, viszont szépen fokozatosan tudtam előzgetni és a harmadik körben már a 4. helyen voltam. Onnan próbáltam meg utolérni a harmadikat és az utolsó körben még 1 percet sikerült is rajta hozni, megfogni viszont már nem tudtam, így ugyan 10 másodperc hátránnyal, de a 4. helyen végeztem, amivel teljesen elégedett vagyok - tette hozzá Révész Ádám.

- Már az úton Hangony felé éreztem hogy nem vagyok teljesen jól, megfáztam, de ennek ellenére másnap elindultam a versenyen. Az első sorból indultam, viszont nem kaptam el jól a rajtot. Már a pálya első körének az első szakaszán lecsúsztam a 17-18. pozícióba. Végül a 10. Helyen végeztem. A pálya az első magyar kupához képest nem volt rossz és a mezőny erősebb volt, mint amire számítottam. A helyezésemmel meg vagyok elégedve, mivel nem voltam száz százalékos és a pálya jellege sem feküdt nekem igazán - mondta Kárpáti Klein Péter.

Horváth Áron Elit/U23-as versenyzőnk az utolsó futamban indult és végül kategóriája ezüstérmét hozhatta el.

A csapat következő közös versenye a szlovén kupa kamniki futama lesz, illetve Bokros Csengének a csehországi Nové Mesto na Morave-ban megrendezésre kerülő, idei első világkupa short track és olimpiai-cross futamain is szurkolhatunk majd.