info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Kezdődik a bajnokság hajrája

2024. Ápr. 19.
Három hét szünet jön a női röplabda NB I idei szezonjának hajrája. Az alapszakaszt a negyedik helyen fejezte be a VEHIR-VESC együttese, így az elődöntőben a Vasas SC vár majd a veszprémiekre.
 
- Ismét egy hosszú felkészülési időnk volt, rá tudtunk készülni erre a párharcra. Pont a Vasassal játszottuk az utolsó tétmérkőzésünket, így benne van a fejünkben, hogy miben kell javítanunk, erre koncentrálunk az elmúlt napokban - nyilatkozta a felkészülésről Tumpech Ádám, a VEHIR-VESC vezetőedzője.
 
A veszprémi hölgykoszorú három felkészülési mérkőzést is játszott a bajnoki szünetben, így a Kispesttel, a TFSE-vel és a BVSC-vel is megküzdöttek Bozsó Blankáék.
 
- Jó volt, hogy olyan szintű csapatokkal is tudtunk készülni, mint amilyen szintűek várnak ránk a folytatásban. Eredmény tekintetében maradt bennünk hiányérzet, de felébresztett minket, hogy hol is kellene tartanunk fejben és mentálisan, hogy ilyen szinten eredményesek tudjunk lenni - tette hozzá a VESC mestere.
 
A két csapat találkozója kiélezett csatát ígér, hiszen az alapszakaszban mindig az idegenben játszó fél diadalmaskodott 3-1-re. Most viszont egy két nyert meccsig tartó párharc veszi kezdetét.
 
- Jó állapotban vagyunk, jól felkészültünk és odatesszük magunkat maximálisan. A legutóbbi találkozásunkkor jól kezdtünk ellenük, ők viszont jól tudtak váltani, és arra mi már nem tudtunk reagálni. Erre is próbáltam felhívni a lányok figyelmét, remélem, hogy ez úgy fog elsülni, ahogy én szeretném -  zárta gondolatait Tumpech Ádám.
 
A Vasas SC - VEHIR-VESC rangadó szombaton 17 órakor kezdődik a Folyondár Sportközpontban, majd április 26-án pénteken 18 órától Veszprémben is megküzdenek egymással a felek. A párharc harmadik találkozóját április 28-án, vasárnap rendezik a fővárosban, amennyiben szükséges.