info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Ismét nyeregben kerékpárosaink

2023. Ápr. 18.

A horvátországi Vodicében álltak rajthoz a Veszprémi Egyetemi Sport Club kerékpárosai a 23. alkalommal megrendezett UCI C1-es minősítésű nemzetközi olimpiai-krossz futamon. A verseny nyomvonala a terület adottságainak köszönhetően nagy kihívás elé állította a résztvevőket. Gyakorlatilag az egész pálya köves-sziklás, nagy letörésekkel, vízmosásokkal, melyek még a technikailag felkészültebb versenyzőket is jól megdolgoztatták. Nem segített a futamok előtti délután kezdődő, majd egész éjszakás esőzés sem, ami még csúszósabbá tette az amúgy is nehéz, veszélyes pályát.

A közelgő hazai kupaversenyek előtt felkészülési jelleggel az elit versenyzőink mellett utánpótlás csapatunk is részt vett a rendezvényen, nem is akármilyen eredménnyel.

Az U15-ös és fiatalabb versenyzők szombat délután csaphattak össze, itt két VESC-es fiúval voltunk érdekeltek. Varga Csanád stabil köröket tekerve a 10. helyen végzett, míg Csizmazia Mátyás első XCO versenyén ötödikként haladt át a célvonalon.

A vasárnapi futamok az U17-es versenyekkel kezdődtek, ahol a fiúk között sokáig úgy tűnt, hogy Révész Ádám és Kárpáti-Klein Péter révén két dobogós helyezésünk is lesz.

Ádám egy gyengébb rajtot követően az első körről már egy stabil másfél perces előnnyel érkezett meg az első helyen, nagyon jó formában, gyorsan haladt és látszott, hogy ma nem tudják ellenfelei megfogni. Sajnos azonban az utolsó kör első felében egy durva sziklás részen defektet kapott és a célig futva jutott csak el, így végül a 9.helyen zárta a versenyt.

- Az előző verseny után nagy reményekkel álltam rajthoz. Már a pályabejáráson jól éreztem magam és éreztem hogy ez a pálya fekszik nekem. A rajtom nem sikerült jól mert az elején beszorultam egy kicsit, viszont már az első komolyabb emelkedőn élre tudtam állni és az első kör végére már körülbelül 1 percnyi előnyöm volt a másodikkal szemben. A pálya itt is nagyon köves volt, ezért féltem egy kicsit attól hogy ne kapjak defektet, ami sajnos be is következett és a második kör elejétől tolva kellett folytatnom a versenyt, amin el is ment az első helyem, és végül kilencedikként futottam át a célvonalon. Csalódott vagyok de remélem a következő versenyen még jobb formában, technikai hiba nélkül tudok teljesíteni - tette hozzá Révész Ádám.
 
Kárpáti-Klein Péter jól kapta el a rajtot, egészen a bronzérmes pozícióig küzdötte fel magát és folyamatosan üldözve a verseny alatt az előtte lévőket, végül a célig sikerült is megtartania harmadik helyét.

Az U17-es lányoknál Bokros Kincső is nagyot versenyzett, bár elmondása szerint egy kicsit bátortalan volt és nem támadta be szlovén ellenfelét, akivel egymás kerekén végig együtt haladtak az első és második helyen. Mindegyik körről együtt érkeztek meg, ezért a véghajrában sprintbefutó döntött, ahol Kincső kicsit "elaludt" így egy bringahosszal végül lemaradt a dobogó legfelső fokáról.

A nap fő versenyének, az elit UCI kategóriáknak a rajtjához mind a férfi, mind a női futamban erős nemzetközi mezőny gyűlt össze. A horvát és szlovén versenyzők mellett olasz, német, francia és új-zélandi kerékpárosok is indultak az olimpiai kvótapontokért.

A férfiak futamában Horváth Áron jól kezdett és dinamikusan is haladt a verseny első felében, de sajnos ezúttal nem voltak jó a lábai és nem találta a verseny ritmusát. Végül a középmezőny 21.helyén végzett.

- Elégedetlen vagyok a teljesítményemmel amit az utóbbi pár versenyen nyújtottam. Erre a hétvégére sajnos nem sikerült optimálisan felkészülten érkeznem, ezért nem is tudtam kihozni magamból a maximumot. Remélem az elkövetkezendő pár versenymentes hétvége elég lesz, hogy újra egyenesbe álljanak a dolgok - értékelt Horváth Áron a verseny után.

Az elit nőknél Bokros Csenge, bár az UCI ranglista helyezése alapján másodiknak szólították a rajthoz, startot nem kapta el tökéletesen és azt követő adok-kapok során kicsit visszaesett. Szerencsére azonban sikerült az első sziklás emelkedőn leszakítania francia és olasz ellenfeleit is és visszazárkóznia az élbolyban haladó új-zélandi és bosnyák versenyzőkhöz. A négy körös verseny során végül az egyik új-zélandi nem bírta velük és leszakadt róluk, míg a bosnyák bajnok tempóját nem tudta sem Csenge, sem a másik fiatal új-zélandi átvenni. A célvonalon végül Csenge a nagyszerű harmadik helyen haladt át, mellyel a bronzérem mellett 30 UCI pontot is szerzett.

Versenyzőink egy rövid egyhetes edzőtáborban folytatják a felkészülést, majd májusban kezdik a magyar XCO sorozatot illetve U23-as tagjaink első idei világkupájukon találkoznak korosztályuk legjobbjaival.