info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Idegenben is legyőztük a BVSC-t!

2023. jan. 21.

Újabb fontos győzelmet könyvelhetett el a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A veszprémi hölgykoszorú nem kezdte jól a BVSC-Zugló elleni bajnokit, de hárompontos hátrányból is felálltak az első szettben és végül a második játszmalabdájukat be is ütötték.

A második felvonás már jobban indult a vendégeknek, majd sokáig fej-fej mellett haladtak a felek. 19-19 után azonban szinte csak a vendégek szereztek pontot, akik Molnár-Pintér Eszter ásznyitását követően már 2-0-ra vezettek.

A meccsben maradásért küzdöttek a fővárosiak a folytatásban, de a szett közepénél így is 17-10-es veszprémi vezetést mutatott az eredményjelző. Ezt követően elkezdett zárkózni a BVSC, fel is jöttek 1 pontra, majd ismét újított a VESC és végül le is zárták a mérkőzést a vendégek.

A veszprémi együttes legeredményesebb játékosa a héten igazolt, 16 pontig jutó Nagy Eszter volt, míg Debora Araújo 12, Sólyomvári Evelin pedig 11 ponttal zárt.

Edon Ibrahimi: Mindenek előtt gratulálok a csapatomnak és egy nagy köszönet jár Hannah Thompsonnak, aki a sérülése ellenére is vállalta ma a játékot! Nehéz meccsre számítottunk, nem is volt könnyű ez a győzelem, de a lányok mindent megtettek a sikerért, úgyhogy összességében megérdemelten nyertünk.

Női röplabda NB I 11. forduló

BVSC-Zugló - VEHIR-VESC 0:3 (-24, -20, -21)

Budapest, 50 néző. Vezette: Szabó, Kiss.

BVSC: Bajnóczi 7, Dani 5, Marton 1, Benedek 10, Tóth 2, Puskás 6. Csere: Sartoris (liberó), Nyuka, Rózsa, Wirth, Riczkó 4, Hemmert 3. Vezetőedző: Daróczi Gergely.

VESC: Pós, Araújo 12, Thompson 6, Nagy 16, Dordzsceren 1, Sólyomvári 11. Csere: Bődi (liberó), Horváth 5, Molnár-Pintér 1, Deli, Szalczinger. Vezetőedző: Edon Ibrahimi.