info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Három pont a fővárosból!

2022. nov. 26.

Fontos győzelmet aratott a tavalyi ezüstérmes TFSE otthonában a VEHIR-VESC NB I-es röplabdacsapata. A veszprémi hölgykoszorú alaposan bekezdett a fővárosiak otthonában és már az első szett elején megléptek három ponttal. A házigazdák csak 21-21-nél tudtak egyenlíteni, de végül ez sem zökkentette ki a vendégeket, akik Sólyomvári Evelin blokkjával le is zárták az első felvonást.

A hárompontos vezetés a második játszma elején is megvolt Dordzsceren Dádzsóéknak, de a TFSE 10-10-nél utolérte ellenfelét, majd magasabb fokozatba is kapcsoltak, így megérdemelten egyenlítettek.

Kiélezett játékot hozott a harmadik felvonás eleje, majd Débora Araújo vezetésével négypontos előnyt harcoltak ki a vendégek. Innen már nem engedtek ki a bakonyiak és ismét magukhoz ragadták a vezetést.

Jól kezdte a negyedik játszmát a fővárosi alakulat, 6-3-nál jött is veszprémiek időkérése. Ezt követően szép lassan átvette a vezetést a VESC, de a TFSE sem akart lemaradni. Egészen 23-23-ig üldözték egymást a felek, majd jött a remekül teljesítő brazil Araújo, aki egymás után kétszer is eredményes volt, ez pedig zsinórban a negyedik győzelmét jelentette a vendégeknek.

A VEHIR-VESC 5 fordulót követően 4 győzelemmel és 1 vereséggel a tabella második helyéről várhatja a folytatást!

Edon Ibrahimi: A meccs előtt mondtam a lányoknak, hogy bárki ellen lehet esélyünk, csak éljünk a lehetőségeinkkel. Kicsit feszülten kezdtünk, de fokozatosan javult a játékunk és úgy érzem, hogy végül megérdemelt győzelmet arattunk. Küzdöttünk minden labdáért, aminek külön örültem. Gratulálok az ellenfelünknek is, egy jó csapatot sikerült ma legyőznünk.

Női Röplabda NB I 5. forduló

TFSE - VEHIR-VESC 1:3 (-21, 16, -17, -23)

Testnevelési Egyetem, 50 néző. V.: Barabás, Ujházi.

TFSE: Kökény 2, Komcsák 13, Budaházy 14, Villám 12, Villányi 8, Zen 12. Csere: Boller (liberó), Turcsányi, Vámos. Vezetedző: Joel Olazabál.

VESC: Pós, Araújo 25, Sólyomvári 10, Hajós 6, Dordzsceren 14, Thompson 9. Csere: Tóth, Bődi (liberók), Molnár-Pintér, Horváth, Deli. Vezetőedző: Edon Ibrahimi.