info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Győzelemmel búcsúztunk saját közönségünktől

2023. Ápr. 16.

Hannah Thompson ász nyitásával vette kezdetét a VEHIR-VESC hazai szezonzárója a Békéscsaba fiókcsapata ellen, amit magabiztos veszprémi játék követett, így 8:4-nél jött is a vendégek első időkérése. A szünet után sem lassítottak a házigazdák, 15:5-nél már közte tíz is volt, amiből a szett végéig öt pontot meg is tartottak Sólyomvári Evelinék (25:20, 1-0).

Kezdeményezőbb volt a második felvonás elején a BRSE, de a bakonyiak gyorsan eltüntették a kétpontos hátrányukat és a játszma felénél már öttel ők vezettek. A veszprémi hölgykoszorú ezt követően is eredményesebben röplabdázott és végül simán nyerték a szettet (25:15, 2-0).

Szorosan indult a harmadik felvonás, de 15:11-nél úgy tűnt nagyobb előnyt tud kiharcolni a VESC. A vendégek azonban összekapták magukat és ezúttal 17:16-ig üldözték Horváth Dóráékat. Ezt követően viszont két veszprémi pontot láthatott a nagyérdemű, amivel szinte el is dőlt a játszma és a mérkőzés sorsa (25:19, 3-0).

A hazaiak szezonbeli 16. győzelmüket könyvelhették el, amivel továbbra is harcban állnak a harmadik hely megszerzéséért. A bronzérmes kilétéről pedig majd a záróforduló dönt majd.

VEHIR-VESC - Békéscsabai RSE 3:0 (20, 15, 19)
Veszprém, 100 néző. Vezette: Vigh, Ujházi.
VESC: Thompson 12, Deli 3, Araújo 18, Sólyomvári 12, Nagy 7, Horváth 7. Csere: Tóth (liberó), Molnár-Pintér, Szalczinger. Vezetőedző: Szokolikné Kalmár Judit.
BRSE: Tuska 3, Korcsok 5, Feld 1, Sinka 12, Mikus 5, Fekete 4. Csere: Kucsera, Erdei (liberók), Gellén 2, Fekete 3, Lázár 2. Vezetőedző: Nagy Attila.