info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Győzelem a vármegyei rangadón

2024. okt. 09.
Hátrányból fordítva verte a Balatonfüred együttesét a VESC “Fehér” U20-as együttese a hétvégén, majd a Dunakanyar ellen sajnos nem sikerült az újabb bravúr.
 
Bleicher Nóra: Kicsit álmosan kezdtünk a fantasztikus hangulatú vármegyei rangadón, de a második szettre megérkeztünk a mérkőzésbe és magabiztos nyitásokkal, valamint okos támadásokkal, végig vezetve nyertünk 3 szettet. Külön büszke voltam a sok center támadásunkra és a lányok lelkesedésére. Sajnos a hangulatot kevésbé tudtuk átmenteni a második meccsre és nagyobb előnyről buktuk el az első szettet, ami rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. Ellenfelünk stabilabb és nyugodtabb játékot képviselve megérdemelten nyert, de a lányok egy pillanatig nem adták fel a mérkőzést. Bízom benne, hogy a középszakaszban sikerül majd visszavágnunk ezért a vereségért. Köszönjük szépen a közönség buzdítását, nagyon jó érzés volt hazai pályán játszani!
 
U20 II. osztály Közép Alapszakasz
 
VESC “Fehér” - SZBRA II. 3-1
VESC “Fehér” - DKLSN 0-3
 
A csapat tagjai: Veisz Dóra, Harnócz Lili Borbála, Harkai Hanna, Horváth Lili, Steigauf Fruzsina, Steigauf Dorina, Karfner Elizabet, Vágvölgyi Hanna, Kerékgyártó Dóra, Pitulko Nadia, Gombos Dóra, Huzsvár Gerda, Perl Panna

U20 II. osztály: Kettős siker Kaposváron!
 
Remek teljesítménnyel, mindkét mérkőzését győzelemmel zárta a VESC “Kék” U20-as csapata a somogyi vármegyeszékhelyen. A veszprémi lányok a házigazdák mellett a pécsieket is 3-1-re verték.
 
Puspán Balázs:  Az U20-as bajnokság második fordulójában Kaposvárra látogattunk, ahol az első mérkőzésünkön a pécsi egyetemi csapattal találtuk szembe magunkat. A mérkőzés 3-1-es sikerrel ért véget, magabiztosan, szépen játszottunk, és mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni. A második meccs a házigazda KASI csapata ellen pedig létfontosságú volt a céljaink elérése érdekében, a lányok ennek tudatában mentek fel a pályára. Bár az első felvonást elvesztettük, utána szisztematikusan felőröltük a kaposvári védekezést, okos ejtésekkel és jó mezőnymunkával a harmadik és negyedik szett is örömröplabdát hozott. Köszönöm a lányoknak a hozzáállásukat, és a minket elkísérő szurkolóinknak a biztatást.
 
U20 II. osztály Nyugat Alapszakasz
 
VESC “Kék” - PTE-PEAC 3-1
VESC “Kék” - Kaposvári SI 3-1
 
A csapat tagjai: Fejes Blanka Szófia, Kristóf Luca, Szücs Dorottya, Meszlényi Lilla, Balogh Rebeka, Deák Tekla, Sléder Kitti, Tóth Gréta, Naményi Nóra, Farkas Dorka, Kéri Gerda, Bődi Panka, Kempelen Panna.

U15 II. osztály: Hibátlan hétvége
 
Mindkét mérkőzését megnyerve, szettveszteség nélkül zárta a legutóbbi játéknapot a VESC “Fehér” U15-ös csapata. Tóth Laura tanítványai így a tabella második helyéről várhatják a folytatást.
 
Tóth Laura: Sikeres hétvégét zártunk. Mindkét meccsünkön voltak kisebb hullámvölgyek, de ezekből mind ki tudtunk jönni. Támadó nyitásainknak és okos támadásainknak köszönhetően magabiztosan tudtunk nyerni. Gratulálok a lányoknak és köszönöm a fantasztikus hangulatot a szülőknek!
 
U15 II. osztály Nyugat Alapszakasz
 
VESC “Fehér” - Dabronc 3-0
VESC “Fehér” - Vasas SC 3-0
 
A csapat tagjai: Bojtor Flóra, Kálmán Luca, Kristóf Kata, Szücs Romi, Németh Luca, Hoffer Lujza, Beke Luca, Kovács Luca, Horváth Lora, Gyurcsek Boglárka, Vajai Luca, Szabó-Vukov Réka, Sárfi Zselyke, Sulyok Vivien, Balaskó Vivien.

U15 III. osztály: Szettrablás hazai pályán
 
Ismét a Sümeg-Dabronc csapatával küzdött meg a VESC “Kék” U15-ös együttese. A veszprémi lányok játéka sokat javult az első fordulóhoz képest, így szettgyőzelemnek örülhettek saját közönségük előtt.
 
Varga-Erdősi Gréta: Készültünk erre a mérkőzésre, próbáltuk a múltkori hibákat, hiányosságokat javítani. A játék nehezen indult a mi szempontunkból, nem tudtuk a játékunkat játszani, sokat rontottunk nyitásokban és fogadásokban is. Próbáltam a Sümeg játékát időkérésekkel, cserékkel megzavarni, és összeszedni a lányaimat. A harmadik játszmában úgy játszottak, ahogy kértem és végre meg tudtuk nyerni a szettet. A mérkőzés nem a miénk lett, de voltak szép és eredményes labdamenetek, pillanatok. Gratulálok a lányoknak, és hálásan köszönjük a biztatást a lelátóról!
 
U15 III. osztály Nyugat Alapszakasz
 
VESC “Kék” - Sümeg-Dabronc 1-3
 
A csapat tagjai: Endrédy Zselyke, Vágvölgyi Hella, Vadócz Dóra, Pécz Lilla, Mester Dóra, Kovács-Vajda Luca, Cirkos Adél, Vojnity Eszter, Sándor Nóra, Endrédy Zóra, Endrész Zsófia, Csordás Lili.