Győrben járt az utánpótlás
A Rába-kupával hangolt a VESC “Kék” U20-as csapata a bajnoki rajtra. A veszprémi lányok két győzelemmel és három vereséggel, a negyedik helyen fejezték be a viadalt.
Szokolikné Kalmár Judit: Egy győzelemmel (Szombathely) és egy vereséggel, (Győri DRC) csoport másodikként jutottunk tovább, majd a keresztjátékban magabiztos győzelmet arattunk az Emericus fiatal gárdája felett. Ezt követte az NBI-es újonc Haladás elleni elődöntő , ami talán a nap legkiemelkedőbb mérkőzése volt, annak ellenére, hogy szoros mérkőzésen kikaptunk ellenük. Itt már igazi csapat képét mutatta a játékunk, klasszis megoldásokkal és parádés mezőnyözéssel. Ezzel eldőlt, hogy a bronzéremért játszhatunk, ismét a győriek ellen. Ez már az ötödik meccsünk volt pihenő nélkül, így a lányokon már nagyon látszódtak a fáradság jelei. Az első szettet magabiztosan nyertük, de ezt követően leengedtünk, amit az ellenfél ki is tudott használni. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, kemény alapozási munkában vagyunk, amiből szerettünk volna kiszakadni, és látni, hogy hol tartunk, hogy melyek azok a területek, amikre fókuszálnunk kell még az indulásig.