info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Ezüstérem Tatabányáról

2024. szep. 25.
Felkészülési tornán vett részt a hétvégén a VESC “Kék” U13-as csapata. A lányok előbb nagy csatában verték a KSE együttesét, majd a házigazdáktól vereséget szenvedtek, így második helyen fejezték be a viadalt.
 
Szokolikné Kalmár Judit: A KSE csapatával vívtuk az első meccsünket. A szintén másodosztályú ellenfél határozottabb, pontosabb játékkal kezdett, míg mi szoktuk a felállást, a termet és a határozott nyitásokat. Az első szett így sajnos nem a miénk lett. A második játszmát nagyon lelkes, mezőnyös játékkal nyertük, visszahozták a lányok a győzelem reményét, de messze volt még a vége, ugyanis a kiírás szerint 3 nyert szettig ment a meccs. A harmadik felvonásban ismét alul maradtunk, de a negyedik játékrészt bravúrosan, sikerrel hoztuk, köszönhetően a remek védekezésünknek és a támadó nyitásainknak. következett az 5. szett, ami ebben a korosztályban nem szokványos, hiszen a bajnokságban csak három játszmáig tartanak a találkozók. A lányok végig küzdöttek és egy percig sem volt kérdés a fejükben, hogy kié lesz a végső győzelem.
 
A második összecsapást a házigazdák ellen játszottuk, akik az első osztályban pallérozódnak, így nehéz dolgunk volt ellenük. A lányok mindent megtettek, de az első mérkőzés annyit kivett belőlük, hogy már nem volt lehetőségünk érdemben felvenni velük a harcot.
 
Köszönjük a meghívást a TRSE csapatának. Összességében büszke vagyok a lányokra, mert küzdöttek, és megtettek mindent mind a két meccsen. Rengeteget tanultunk a meccsek során. Ennek az ezüstérem volt a jutalma.
 
VESC “Kék” - KSE 3:2
VESC “Kék” - TRSE 0:3
 
A csapat tagjai: Puspán Elena, Hideg-Göblyös Julianna, Reider Zsófia, Török Nóra, Mészáros Csenge, Zsőllei Lili, Németh Hanna, Juhász Gréta, Balogh Léna.

 U15 III. osztály: Sümegen indult az új idény
 
A VESC “Kék” U15-ös csapata is bemutatkozott a hétvégén. A Tapolca visszalépése miatt csak egy mérkőzést játszottak Varga-Erdősi Gréta tanítványai, akik végül a házigazdákkal próbálták meg felvenni a versenyt.
 
Varga-Erdősi Gréta: A Sümeg-Dabronc ellen nagy csatát hozott az első szett, melyet végül 25:23-ra nyertek a hazaiak. Hiába kezdtünk jól és léptünk el több ponttal is, a szoros végjáték után végül nem a miénk lett a játszma. A folytatásban is viszonylag kiegyenlített mérkőzés zajlott, jó megoldásokkal, de a végére sajnos elfáradtunk fejben. Amit a lányoktól kértem, azt meg tudták valósítani a pályán, megyünk tovább előre az úton!
 
U15 III. osztály Nyugat-C Alapszakasz
 
Sümeg-Dabronc - VESC “Kék” 3:0
 
A csapat tagjai: Sándor Nóra, Vadócz Dóra, Kovács-Vajda Luca, Selmeczki Flóra, Fazekas Lili, Endrész Zsófi, Vojnity Eszter, Mester Dóra, Vágvölgyi Hella, Pécz Bianka.
U15 II. osztály: Győzelem hazai környezetben
 
Első mérkőzéseit játszotta szombaton a VESC “Fehér” U15-ös együttese. A veszprémi hölgykoszorú szépen helytállt a MÁV Előre ellen, majd a Kaposvári Sportiskola csapatát már le is győzték Tóth Laura tanítványai.
 
Tóth Laura: Az első mérkőzésen nem találtuk a helyünket a pályán, voltak jó megmozdulásaink és szettet is sikerült nyerni, de a MÁV Előre összeszokottabb és támadóbb volt. A második meccsen a kaposvári csapat ellen könnyed győzelmet arattunk. Örülök, hogy mindenki pályára tudott kerülni, és megmutathatta, hogy mit tud éles helyzetben. Szurkolóinknak külön köszönet a fantasztikus hangulatért!
 
U15 II. osztály Nyugat Alapszakasz
 
VESC “Fehér” - MÁV Előre “Kék” 1:3
VESC “Fehér” - KASI “Kék” 3:0
 
A csapat tagjai: Bojtor Flóra, Kálmán Luca, Kristóf Kata, Szücs Romi, Németh Luca, Hoffer Lujza, Beke Luca, Kovács Luca, Horváth Lora, Gyurcsek Boglárka, Vajai Luca, Szabó-Vukov Réka, Sárfi Zselyke, Sulyok Vivien. Balaskó Vivien.

U20 II. osztály: Győzelem Dunakeszin!
 
A Vasas csapatával még nem bírt a VESC "Fehér" U20-as együttese, de a házigazda VSD gárdáját magabiztosan győzték le az alapszakasz első fordulójában.
 
Bleicher Nóra: Kapkodva és kicsit pontatlanul kezdtünk a Vasas ellen, de a második szettre sikerült fejben is megérkeznünk a mérkőzésbe. Feljavult a nyitásunk, nyitásfogadásunk, valamint a mezőnymunkánk és néhány bravúrt is sikerült bemutatnunk védekezésben és támadásban is. Külön büszke vagyok a lányok hozzáállására, mert végig küzdve, magabiztosan játszottak az egész mérkőzésen. Ezt sikerült átmentenünk a második meccsünkre is, ahol a jó nyitásainknak köszönhetően végig uraltuk mind a három szettet. Bízom benne, hogy a következő fordulókban is hasonló küzdést és lelkesedés láthatok majd a csapattól.
 
U20 II. osztály Közép Alapszakasz
 
VESC "Fehér" - Vasas SC "Kék" 0:3
VESC "Fehér" - VSD 3:0
 
A csapat tagjai: Harkai Hanna, Horváth Lili, Steigauf Fruzsina, Steigauf Dorina, Karfner Elizabet, Kerékgyártó Dóra, Vágvölgyi Hanna, Pitulko Nadia, Gombos Dóra, Alasztics Fanni, Huzsvár Gerda, Perl Panna, Harnócz Lili Borbála.
U20 II. osztály: Biztató játék Tatabányán
 
Első mérkőzését magabiztosan nyerte a VESC “Kék” U20-as csapata a hétvégén, majd Puspán Balázs tanítványai nagy csatában maradtak alul a házigazda Tatabánya együttesével szemben.
 
Puspán Balázs: Az idei első U20-as fordulót Tatabányán játszottuk. Elsőként a Közgáz csapatával küzdöttünk meg, akik ellen az első két szettben meggyőző játékot mutatva, nagyobb arányú játszmagyőzelmeket arattunk. A záró felvonás picit szorosabb lett, kemény ütésváltásokat és jó mezőnymunkát láthattak a nézők. A második meccsen a házigazda Tatabánya következett, akik ellen tavaly is parázs csatákat vívtunk. Egy sok cserével tarkított, változatos, fordulatokban gazdag mérkőzésen sajnos 3-1-es vereséget szenvedtünk. Ellenfelünk jól mezőnyözve, stabil játékkal készült, a centertámadásait pedig nem tudtuk levédekezni. Ennek ellenére volt küzdelem, és hajtás a pályán, kis szerencsével plusz pontot/pontokat hozhattunk volna haza.
 
U20 II. osztály Nyugat Alapszakasz
 
VESC “Kék” - Közgáz SC 3:0
VESC “Kék” - Tatabánya 1:3
 
A csapat tagjai: Endresz Viktória, Fejes Blanka Szófia, Kristóf Luca, Szücs Dorottya, Balogh Rebeka, Meszlényi Lilla, Sléder Kitti, Tóth Gréta, Naményi Nóra, Farkas Dorka, Kéri Gerda, Deák Tekla, Kempelen Panna.