Ez történt a röplabda utánpótlásban
A fővárosban vívta az új idény első meccseit a hétvégén a VESC “Kék” U20-as együttese a másodosztályban.
Szokolikné Kalmár Judit: Többen betegen vállalták az első fordulót és hiányzónk is volt, de nagyot küzdött a csapat mindkét meccsen Budapesten. Egy 5 szettes csatát követően, ahol az utolsó labdamenetek nem nekünk kedveztek, ismét pályára lépni és motiváltan harcolni nem könnyű feladat. Sokat kivett belőlünk az első mérkőzés, kicsit rányomta a bélyegét a második összecsapásra. A lányok teljesítették, amit az öltözőben kértem tőlük, ezért büszke vagyok rájuk. Hosszú még a bajnokság, megteszünk mindent, hogy pontokkal térhessünk haza két hét múlva.
U20 II. osztály Nyugat Alapszakasz
Közgáz - VESC Kék 3:2
Haladás - VESC Kék 3:1
Haladás - VESC Kék 3:1
A csapat tagjai: Németh Luca, Huzsvár Gerda, Szücs Dorottya, Molnár Fruzsina, Somogyi Virág, Kiss Blanka, Endresz Viktória, Kéri Gerda, Deák Tekla, Kovács Luca, Fejes Szófia.
Tatán, az ÉDRA otthonában kezdte a szezont a VESC “Fehér” U20-as együttese szombaton.
Poór Tamásné Berki Zsanett: Sajnos a héten betegségek és sérülések is hátráltatták a felkészülésünket. Kicsit megilletődve kezdtük a mérkőzést, és nem is tudtuk felvenni a versenyt a jó erőkből álló hazaiakkal. Az első szett végén Gombos Dóra bokája megsérült, amely még inkább megnehezítette a dolgunkat. Nem szabad elkeserednünk. Sok munka vár még ránk. Megyünk tovább az utunkon.
U20 III. osztály Nyugat Alapszakasz
ÉDRA - VESC Fehér 3:0
A csapat tagjai: Bogdán Jázmin, Gombos Dóra, Fehér Gréta, Lőrincz Panna, Vágvölgyi Hanna, Kalincsák Dorka, Illés Natália, Perl Panna, Szabó Eszter.
Tökéletes hétvégén van túl a VESC Fehér U15-ös csapata, hiszen két 3:0-ás győzelemmel térhettek haza Sümegről.
Tóth Laura: Nagyon örülök, hiszen sok fiatalt kellett és kell is beépítenünk a csapatba, de igazi csapatmunkával sikerült a Gyenesdiást és a Dabroncot is legyőzni. Az edzéseken gyakoroltakat visszakaptam a pályán, ami külön öröm számomra. Gratulálok a lányoknak, ügyesek voltak, és köszönjük a szülőknek a buzdítást!
U15 II. osztály Nyugat Alapszakasz
NYBRSE - VESC Fehér 0:3
Dabronc - VESC Fehér 0:3
Dabronc - VESC Fehér 0:3
A csapat tagjai: Béke Luca, Balogh Léna Panka, Gyurcsek Boglárka, Szücs Romi, Kőhalmi Júlia, Reider Zsófia, Hideg-Göblyös Julianna, Nagy Emma Flóra, Török Nóra, Pap Réka, Módos Lili, Mészáros Csenge, Vajai Luca, Hoffer Lujza, Szabó-Vukov Réka.
Nagy csatában aratta szezonbeli első győzelmét a VESC Kék U15-ös együttese a hétvégén a fővárosban.
Nimsz Katalin: Az első fordulóban a két végletet élte meg a csapat: egy viszonylag sima vereséget és egy diadalittasan záruló, 3:2-es második meccset. Szettről-szettre javuló játék és egyre fokozódó lelkesedés! Ez lesz a recept a további győzelmekhez is!
U15 III. osztály Közép Alapszakasz
TFSE-Biatorbágy - VESC “Kék” 3:0
Mozdulj SE - VESC “Kék” 2:3
Mozdulj SE - VESC “Kék” 2:3
A csapat tagjai: Bertus Anna Petra, Czövek Szófia, Dolhai Diána, Szabó Edina, Szabó Lara, Vojnity Eszter, Sándor Nóra, Kocsárdi Zoja, Juhász Gréta, Selmeczki Flóra.
