info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Edzésben az NB I-es csapatunk!

2021. aug. 17.

Hétfő délután hivatalosan is munkába állt NB I-es női röplabdacsapatunk. Szokolikné Kalmár Judit tanítványai az egyetemi tornacsarnokban kezdték el az alapozást a 2021/2022-es szezonra.

- Azt már látom az első foglalkozás után, hogy különböző edzettségi állapotban érkeztek meg a lányok. Most az a legfontosabb, hogy ezeket a különbségeket eltüntessük, a labda majd főként ezután fog csak előtérbe kerülni - nyilatkozta az első edzés után a CoreComm-VESC vezetőedzője.

Az első edzésen 11 játékos állt munkába, közöttük pedig több új arc is feltűnt. A klub vezetősége hazai és külföldi röplabdázókkal egyaránt erősített az új szezonra.

- Főként hiányposztokra igazoltunk. A játéktudás mellett fontos volt az is, hogy olyan röplabdázókat válasszunk, akik mentalitásban is passzolnak a keret többi tagjához. Az idei évben légiósok is erősíteni fogják a keretünket, ők pedig új lendületet adhatnak nekünk - tette hozzá Szokolikné Kalmár Judit.

A veszprémi hölgykoszorú a tervek szerint négy edzőmérkőzést játszik majd az októberi bajnoki rajtig, ezeknek a szervezése még folyamatban van.