info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Biztató kezdés a Diősgyőr ellen

2022. szep. 03.

NB I-es női röplabdázóink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket szombaton. Átalakult együttesünk az Extraligából kiesett Diósgyőri VTK-t fogadta az egyetemi csarnokban, ahol összesen öt játszmát vívtak egymással a felek.

A látványos labdameneteket hozó összecsapás - melyet szépszámú közönség izgult végig a lelátón - mindkét csapat számára remek erőfelmérőnek bizonyult.

- Ez volt az első mérkőzésünk együtt és természetesen még messze vagyunk a csúcsformától. A meccs előtt azt kértem a lányoktól, hogy csapatként küzdjenek, folyamatosan segítsék egymást és úgy érzem azt kaptam, amit vártam. Természetesen voltak hibáink, ezeken javítanunk kell még, de napról napra jobbak leszünk majd - tette hozzá a lefújást követően együttesünk vezetőedzője, Edon Ibrahimi.

A két klub a tervek szerint szeptember végén Miskolcon is összeméri majd erejét.