info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

Békéscsabáról is elhoztuk a pontokat

2023. febr. 12.

5-1-es rohanással kezdte a VEHIR-VESC a BRSE elleni vasárnapi bajnokit, de nem sokkal később már a házigazdáknál volt az előny. Felváltva vezettek a csapatok a folytatásban, majd a szett közepére ismét megléptek 3-4 ponttal a veszprémiek, ami elegendőnek bizonyult a részsikerhez.

Szorosan indult a második játszma, majd Nagy Eszterék ragadták magukhoz a vezetést. Débora Araújo pontja után már hattal mentek a vendégek, de a Békéscsaba szép lassan ledolgozta a hátrányát és 22-22-nél kiegyenlített. Ezután viszont pontosabb volt a veszprémi hölgykoszorú, így már 2-0-ra vezettek.

A harmadik felvonást a VESC kezdte jobban és Edon Ibrahimi együttese folyamatosan növelte az előnyét. Kezdett állandósulni a felek közötti 6-7 pontos különbség, a vendéglátók számára pedig innen már nem volt visszaút. Tóth Lauráék így elkönyvelhették az újabb 3:0-ás sikerüket, ráadásul zsinórban ez volt a hatodik győzelmük a bajnokságban!

Folytatás szombaton a TFSE gárdája ellen hazai környezetben.

Edon Ibrahimi: A hosszú utazást követően a legfontosabb, hogy három ponttal térhetünk haza. A fogadásokkal helyenként voltak gondjaink, de így is szépen lehozták a lányok a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak és egy nagy köszönet azoknak a szurkolóknak, akik elkísértek ma minket Békéscsabára!

Női röplabda NB I 13. forduló

Békéscsabai RSE - VEHIR-VESC 0:3 (-21, -23, -16)

Békéscsaba, 55 néző. V.: Bibók, Nagy.

BRSE: Tuska 5, Mikus 5, Feld 2, Sinka 9, Szatmári 8, Fekete 5. Csere: Kucsera, Erdei (liberók), Lázár, Gellén 1, Szécsi 1, Fekete R. Vezetőedző: Nagy Attila.

VESC: Pós, Araújo 22, Sólyomvári 10, Nagy 12, Dordzsceren 5, Thompson 5. Csere: Tóth, Bődi (liberók), Molnár-Pintér, Horváth 2, Szalczinger 1, Deli, Piltman. Vezetőedző: Edon Ibrahimi.