info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Badar Gergő nyerte a középtávú duatlon ob-t

2022. máj. 15.

A férfiaknál Badar Gergő nyerte vasárnap a második alkalommal megrendezett középtávú duatlon országos bajnokságot Tabon. Badar 2:47:28 óra alatt teljesítette a kétszer 10 kilométer futásból, közte 60 kilométer kerékpározásból álló távot, és fölényesen előzte meg a mezőnyt.

A Veszprémi Egyetemi Sport Club versenyzője az MTI-nek elmondta: a tavalyi középtávú ob számára nem úgy jött össze, ahogy szerette volna - leginkább azért, mert nem volt megfelelő fizikai állapotban -, az ideire viszont készült.

"Bár edzőversenynek gondoltuk, de a héten például már a legnagyobb melegben edzettem, mert készültem a vasárnap várható időjárásra. Az első futáson nem akartam taktikázni, ezért bekezdtem, és az első kilométer után azt vettem észre, hogy senki nem liheg mögöttem hallható távolságon belül. Ennek köszönhetően már akkor jó kis előnyre tettem szert, amely a bringát követően már nagyon meggyőző volt. A második futáson csak a stabil teljesítményre kellett figyeljek, hogy ezen a kifejezetten szintemelkedős pályán, ebben a melegben ne rokkanjak meg" - nyilatkozta.

Badar hozzátette: tavalyi teljesítményét azért sem tudja összehasonlítani a mostanival, mert akkor a nagy eső is befolyásolta őket.

"Ezúttal a meleggel kellett megbirkóznunk, de nekem azzal nincs különösebb bajom, sőt, nemcsak bírom, hanem szeretem is az ehhez hasonló időjárási körülményeket" - mondta.

Eredmények:

1. Badar Gergő (Veszprémi ESC) 2:47:28 óra
2. Simon Péter (Titán TC) 2:58:54
3. Petsuk Zoltán (UTE-Merida TT) 3:02:34