info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

A Kispest SE nyerte a döntő első mérkőzését

2021. máj. 03.

Május első hétvégéjén a Kispest SE csapatát fogadtuk Veszprémben az NBII döntő első összecsapásán - az oda-vissza vágós lebonyolítás győztese jövőre már az NBI-ben kezdheti a szezont.

Jól kezdtük a mérkőzést, és sikerült 1-2 pontos előnyre szert téve biztonságos távolságban tartani az ellenfelet egészen a játszma közepéig, ahol a Kispest a nyitáshibáinknak és sáncmunka gyengeségének köszönhetően átvette a vezetést, és 21:25-re nyerte az első szettet.

A második játékrész is jól indult veszprémi részről, azonban hamar jöttek a bosszantó nyitáshibák, mellyel megadtuk az esélyt az ellenfélnek a pontszerzésre, így a Kispest a jó játékának, átütőerejének köszönhetően ismét elhúzott és 16:24 arányban nyerte ezt a szettet is.

A végjáték nem alakult jól, nem sikerült kijönni a hullámvölgyből, fontos lélektani pillanatokban hibáztuk, nem tudtunk már felpörögni, így a Kispest 20:25 arányban a harmadik szettet, s ezzel együtt döntő első összecsapását is nyerni tudta.

Szombaton a fővárosban következik a második felvonás, ahol egy 3:0 vagy 3:1 arányú győzelem szükséges ahhoz, hogy az NBI-ért aranyszettet játszhassunk.

Természetesen nem adjuk fel, a héten folyamatosan készülünk, javítjuk a hibákat, és extra motivációval utazunk a fővárosba - szeretnénk revansot venni a hazai pályán elszenvedett vereségért!

Fotó: Wolf Attila