info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Hírek  

A jó csapategység lehet a sikeres szezon kulcsa

2021. okt. 27.

Pokó Ritával lett teljes a CoreComm-VESC 2021/2022-es kerete. A 24 esztendős feladó-átló a PTE-PEAC gárdájától tette át a székhelyét Veszprémbe, ahol egy igazán remek közösség fogadta.

Az elején kicsit féltem a beilleszkedéstől, de emiatt így utólag kár volt. A csapategység rendben van, tudjuk, hogy mi a legfőbb célunk és ezért mindent meg is teszünk - kezdte bemutatkozó interjúját a VESC nyáron igazolt röplabdázója.

Rita szülővárosában, Székesfehérváron ismerkedett meg a röplabdázás alapjaival, majd egyetemi évei alatt a Pécs együttesét erősítette. A Baranya megyei csapattal pedig az NB I-ben is bemutatkozhatott.

Tavaly is egy újonc gárdában játszottam. Nekem és a PTE-PEAC-nak is az volt az első NB I-es szezonja. Keményen készültünk a szezonra, próbáltunk is helytállni hétről-hétre, de a rutintalanságunk miatt ez végül csak hellyel-közzel sikerült. Veszprémben viszont úgy érzem, hogy a csapat magja kellőképpen összeszokott és mi, akik most érkeztünk be tudtunk illeszkedni az elmúlt hetek alatt - tette hozzá Pokó Rita.

Pokó Rita (2) még pécsi színekben. Fotó: hunvolley

Érdekesség, hogy egyesületünk épp a PEAC ellen harcolta ki tavasszal az élvonalba kerülést, miután a mieink kettős győzelmet arattak az osztályozón.

Egy megállapodás miatt a kaposvári együttesből többen is visszajátszottak a pécsi csapatba, így egy kevésbé összeszokott társaság állt ki a párharcra. Sajnos ez végül rányomta a bélyegét a játékunkra - zárta gondolatait a 180 centiméter magas játékos.

Pokó Rita azóta már a CoreComm-VESC sikereiért dolgozik, a hétvégén pedig épp szülővárosának együttese ellen bizonyíthat majd. Vasárnap 16 órától ugyanis a MÁV Előre SC érkezik a királynék városába.