info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Ez történt 2023-ban - 1. rész

2023. dec. 28.
Január
 
A Magyar Vitorlás Szövetség 2022 végén is elkészítette az egyesületi ranglistát. Ezúttal is külön értékelték a klubokat a World Sailing hajóosztályokban, illetve a nemzeti hajóosztályokban elért eredményeik alapján. Utóbbi tabellán négy helyet előrelépve, az igen előkelő 15. helyen végzett a Veszprémi Egyetemi Sport Club szakosztálya.
 
Február
 
A Pestszentimrei Sportkastély adott otthont az UWW Grappling Válogató Versenynek. A viadalon Gi Grappling, NoGi Grappling és Gi Open kategóriákban mérhették össze tudásukat a versenyzők. A rangos eseményen Főczény Károly felnőtt haladó 130 kilogrammban aranyéremmel zárt, Szabó Sándor felnőtt haladó 92 kg-ban 4. lett, Béli Kristóf junior haladó 84 kilogrammban ezüstérmet szerzett, míg Gerencsér Achillesz junior haladó 71 kg-ban bronzéremnek örülhetett.
 
Első hazai győzelmüket aratták női futsalosaink a Kiskunhalasi Szilády RFC ellen. A VESC góljain Fogl és Fleck osztoztak.
 
Március
 
Válogatott meghívót kaptak fiatal röplabdázóink. Balogh Rebeka Hannát és Kristóf Katát is behívták az U14-es nemzeti csapat felmérő edzőtáborába. Halász Márta vezetőedző a tavaszi szünetre időzítette a foglalkozásokat, melyeken a 2009/2010-es születésű tehetségek mutathatták meg, hogy mire is képesek.
 
Április
 
A serdülő országos asztalitenisz bajnokságon remekelt Dudás Réka. A Veszprémi Egyetemi Sport Club versenyzője párosban a legjobb nyolc, egyéniben pedig a legjobb 16 között zárt.
 
 
Debrecenben is 3:0-ra nyert a VEHIR-VESC gárdája, így végül a negyedik helyen fejezte be a női röplabda NB I 2022/2023-as szezonját.
 
A női futsalosok hazai vereséggel zárták az idényt, a VESC gárdája így negyedik helyen fejezte be az NB II-es bajnokságot négy győzelemmel és hat vereséggel.
 
A VESC-Weapon Group két versenyzőjét is behívta a grappling válogatottba Skáfár Bence szövetségi kapitány. Béli Kristóf az U20-as, míg Főczény Károly a felnőtt keret tagjaként bizonyíthatott.
 
Május
 
Mozgással ünnepeltük a Magyar Sport Napját. Remek hangulatban telt a Veszprémi Egyetemi Sport Club és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club közös sportnapja, amellyel a Sportegyesületek Országos Szövetségének felhívásához csatlakoztak az egyesületek.
 
 
Hivatalosan is bemutatkozott a Veszprémi Egyetemi Sport Club kerákpáros szakosztálya. A VESC Cycling Team a Veszprémi Kerékpáros Egyesület jogutódaként jött létre, azzal a céllal, hogy a vármegyeszékhelyen és környékén élő, illetve a Pannon Egyetemen tanuló, a kerékpársportot szabadidős- vagy versenysportként űző sportolók, szervezett keretek között, stabil szakmai háttérrel rendelkező és támogató közösség tagjaként kerékpározhassanak, versenyezhessenek.
 
 
Májusban tartották a Sportegyesületek Országos Szövetségének évi rendes közgyűlését, ahol a Veszprémi Egyetemi Sport Clubot is díjazták. A SOSZ közösségi sportszervezeti díját a 2022-ben Euroliga-győztes Sopron Basket és a Városi Sportegyesület Dunakeszi mellett a VESC érdemelte ki!
 
 
Fantasztikus sikert ért el Imreh László. Vívó szakosztályunk vezetője a veterán Európa-bajnokságon lépett pástra a franciaországi Thionville-ben, ahol a népes, 86 főt számláló mezőnyben, kiváló vívással aranyérmet nyert!
 
 
Bronzérmet nyert a VESC felnőtt női kosárlabda csapata a Fejér Vármegyei Női Kosárlabda Bajnokság négyes döntőjén.
 
Aranyérmet nyert U15-ös II. osztályú, illetve U17-es III. osztályú röplabdacsapatunk a szezon végén.
 
Június
 
Bennmaradást ünnepelhettek asztaliteniszezőink, miután mindkét NB III-as gárda győzelemmel zárta a szezont.
 
Közgyűlést tartott egyesületünk, ahol a leköszönő Szentessy Balázst, dr. Edvy László váltotta az elnöki pozícióban. A rendezvényen a szezon legjobbjait is díjazta a klub.
 
 
Idén is nagyszabású évzárót szervezett a Veszprémi Egyetemi Sport Club röplabda szakosztálya a Veszprémvölgyben, ahol több, mint 200 fiatal képviselte az egyesületet.
 
Remekül szerepelt a 28. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője younger junior kategóriában, 56 kilogrammban nevezett és K1 szabályrendszerben meg sem állt a dobogó legfelső fokáig.
 
 
Ismét magyar bajnoki címet szerzett Főczény Károly. A VESC-Weapon Group versenyzője ezúttal combat wrestlingben érdemelte ki az első helyet -100 kg-ban, a Tamásiban rendezett viadalon.