info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Bajnokokat nevelne Veszprémben Szabó-Vasas Dóra

2024. jan. 16.
 
Javában készülnek a 2024-es esztendő kihívásaira a Veszprémi Egyetemi Sport Club vívói. A veteránok remekléséről az elmúlt években már számtalanszor hallhattunk, közben pedig az utánpótlás-nevelésre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk.
 
A szakosztály munkáját új edzőként Szabó-Vasas Dóra is segíti már, aki nem akármilyen sportolói pályafutást követően érkezett Veszprémbe.
 
- Szolnokon kezdtem a vívást, ami gyerekkorom óta fontos szerepet tölt be az életemben. Egyéniben és csapatban is voltam magyar bajnok, kadettként pedig a válogatottba is bekerültem, világkupán is vívhattam. Egerben végeztem az egyetemi tanulmányaimat, testnevelő-edzőként és akkor már tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék majd foglalkozni - mesélte pályafutása kapcsán Szabó-Vasas Dóra.
 
 
A korábbi klasszis sportoló nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába a királynék városában.
 
- Nagyon élvezem az edzéseket és remélem, hogy nagyon sokat át tudok adni a következő generációnak. Sok tapasztalatot kell még szerezniük, sok gyakorlásra van még szükségük, ezeken dolgozunk elsősorban - tette hozzá a fiatal tréner. 
 
 
Szabó-Vasas Dóra tanítványai eddig a Diákolimpián gyűjthettek értékes tapasztalatot, 2024-ben pedig jöhetnek majd az újabb megmérettetések.