info@vesc.hu
Kövess minket instagram facebook youtube

Badar Gergő Veszprémben sem lassított

2023. máj. 15.

Először rendezték meg a Spirit Veszprém Triatlon Fesztivált a hétvégén. A viadalnak a vármegyeszékhely vadonatúj uszodája és annak környéke adott otthont, ahol junior, ifjúsági és felnőtt versenyzők küzdöttek meg egymással.

A hivatalos megnyitón a Magyar Triatlon Szövetség elnöke, Kindl Gábor felelevenítette a városhoz kötődő kedves emlékeit, majd arról beszélt, hogy a triatlon mondhatni egy “fertőző betegség”, és az ilyen események is kellenek ahhoz, hogy minél többen “megfertőződjenek”.

Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke.

- A sport olyan készségeket fejleszt, amelyek a mindennapi életben is kiemelten fontosak - tette hozzá Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora, aki azt is kiemelte, nagy öröm, hogy az új uszodának köszönhetően remek körülmények között mérhették össze tudásukat a sportolók.

A Veszprémi Egyetemi Sport Club ügyvezetője, Szokolik Gergely elmondta: fontos az egyesület számára, hogy MEFOB futamot rendezhettek a városban, valamint az is, hogy Badar Gergő, a VESC elit versenyzője is ott volt a nevezők között, akire igazi példaképként tekinthettek a fiatalok.

Badar Gergő végül Veszprémben sem lassított. Remek versenyzéssel, vadonatúj kerékpárjával a második helyen fejezte be a 750 méter úszásból, 20 km tekerésből és 5 km futásból álló Dr. Sipos Andrea Emlékfutamot.

A VESC triatlonistája elégedetten nyilatkozott a teljesítményéről, ami már csak azért is örömteli, mivel június elején az Ironman Hamburg vár majd rá, amire egész évben készült.