A Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézete a Balaton közelségének köszönhetően erős vízi történelemmel rendelkezik. Az evezős sport képviseli a vízi sportok közül a legnépszerűbbet, hisz az évek alatt nem csak a hallgatók, hanem az oktatók és a volt diákok körében is közkedveltté vált.
Egy kis történelem
A Testnevelési és Sport Intézet által szervezett Balaton Regatta az egyetem nevezetes sporteseményei közé tartozik, hisz a résztvevők a több futamú versenyen összemérhetik erejüket. Egyetemünkön már 1999 óta rendezik meg minden májusában, a tavaszi szemeszter utolsó tanítási napján hagyományőrző jelleggel ezt az eseményt. Az ötlet egészen Angliából érkezett, ahol ennek már nagyon régi hagyománya van. Az Oxford és Cambridge egyetemek közötti harcot mintázva került rá sor először a magyar tengeren 19 évvel ezelőtt. A hajó és maga a verseny is sok hasonlóságot mutat angliai társainkéhoz képest. A Balaton partján hasonló szellemiségben 1999-től rendezik meg ezt az eseményt, mely a Pannon Egyetem veszprémi és keszthelyi kampusza között zajlik. Az ötlet az akkori rektor, Gaál Zoltán fejéből pattant ki. Cél, hogy az evezés értékeit, a csapatmunkában rejlő erőt egy presztízs értékű, nemes küzdelem keretei között hagyományosan évente megrendezésre kerülő rendezvényen bontakozhasson ki.
A hajó érdekessége, hogy az evezősök nem guruló, hanem fix üléseken ülve eveznek. Az ülések öt sorban helyezkednek el, és egymás mellett két ember ül. A kormányos feladata, hogy a két oldal különböző erőviszonyait kiegyenlítve egyenesben tartsa a hajót, valamint, hogy buzdítsa az evezősöket.
Az evezős szezon minden év őszi szemeszterében kezdődik, s nem fejeződik be a Balaton befagyásával sem. A csapatok erőnlétét konditermi, tornatermi és ergométeres (evezőpados) edzéseken javítják, hogy a verseny idejére a maximumot tudják nyújtani. A hagyományos Balaton Regattán túl, egyre több versenyen vesznek részt az evezőseink. Mára a Magyar Evezős Szövetség is bejegyezte a tízevezős fixüléses szakosztályt és egyre több versenyt is rendeznek ebben a számban mind a Balatonon és a Dunán is. Egy- két verseny, melyen indult a csapat az elmúlt évben: Ötkarikás játékok, Mikulás kupa (ergo maraton), Ergométeres országos bajnokság Széchenyi Évadnyitó Verseny, Balaton Regatta, Balaton Átevezés, Országos Fixüléses Bajnokság Evezőseink egyénileg és csapatokba verődve más hajókkal is eredményesen végeztek más versenyeken.
A Regatta mellett vízi sportlehetőségek közé tartozik a kajakozás, vitorlázás, valamint az egyre ismertebbé vált SUP (Stand Up Paddle).