U21: túl a szezonzárón!

Utoljára szólították pályára a hétvégén U21-es röplabdázóinkat. Fehér Tibor tanítványai Debrecenben léptek pályára, ahol 3:1-es győzelmet arattak a házigazda DEAC ellen.

A Veszprémi Egyetemi Sport Club fiataljai így a 17. helyen fejezték be a pontvadászatot.

Hosszú, kemény szezonon vannak túl fiataljaink, hiszen az U21-es csapatnak először hétről-hétre az NB2-es bajnokságban kellett helyt állnia, majd saját bajnokságában vett részt tornákon. Az egyesület vezetése azt is deklarálta, hogy idén az U19-es csapatra építi az U21-es bajnokságban részt vevő játékosok körét. Tette mindezt abból az elhatározásból is, hogy az NB1-ben játszó négy U21-es korú játékossal a klub tudjon gazdálkodni, hogy megelőzzük a kettős terhelést minden hétvégén, a szombat-vasárnapi játékot. Így az U19-es játékosaink is jelentős mértékű fejlődési lehetőséghez jutottak, hiszen minden hétvégén komoly NB2-es mezőnyben pallérozódhattak. Az év folyamán tudtuk, hogy fiatal csapatunké a jövő, hiszen ebben az évben minden győzelemnek örülhetünk. Jövőre ez a csapat két játékos kivételével együtt marad, így szép reményekkel várjuk a következő évi bajnokságot. Az is öröm, hogy 3 U19-es játékos is edzés, illetve játéklehetőséget kapott az NB1-ben és ebben az évben öt U17-es játékos csatlakozott az U19-U21-es keretünkhöz. Köszönöm a lányok egész éves kitartó munkáját, a szurkolók és a szülők támogatását – zárta gondolatait Fehér Tibor, a lányok edzője.

Női U21 ‘J’ csoport

DEAC – VESC 1:3 (-13, -16, 23, -20)

T-K KKSE – VESC 0:3 (játék nélkül)

A csapat tagjai: Piltman Kinga, Veisz Dóra, Fazekas Petra, Bokrossy Réka, Harkai Hanna, Papp Zsófia, Szalai Zoé, Papp Anna, Szabó Zsófia, Lesetár Alexandra, Sydarovszky Vanessza, Kobán Kíra.

Leave a Reply