Lendületben maradnának röplabdázóink

Lezárult az alapszakasz a CoreComm-VESC NB I-es röplabdázói számára. A veszprémi hölgykoszorú remekül kezdte a 2022-es évet, hiszen négyszer is győztesen hagyhatták el a pályát, így hajszálra voltak attól, hogy kiharcolják a felsőházba kerülést.

Kicsit szomorúak vagyunk, hiszen egy pontra voltunk a legjobb négytől. A lányok az edzéseken és a mérkőzéseken is maximumot nyújtottak az elmúlt időszakban, úgyhogy le a kalappal előttük – kezdte értékelőjét a VESC vezetőedzője.

Szokolikné Kalmár Judit tanítványaira a Kispest SE, a debreceni Eötvös DSE és a Jászberény vár majd az alsóházban.

Ezekből a meccsekből is próbálunk majd tovább építkezni és talán a nézőink is szórakoztató összecsapásokat láthatnak majd, de úgy gondolom, hogy a felsőházban is megálltuk volna a helyünket. Az élről kezdjük az alsóházat és szeretnénk ezt a pozíciót megőrizni, hátra azonban nem dőlhetünk, mindenképpen tovább kell vinnünk az elmúlt hetekben látott lendületet.

Örömteli lehet az együttes számára az is, hogy egyre népesebb publikum előtt léphettek pályára hétről-hétre.

A lányok szereplése mellett az is egy nagy pozitívum, hogy egyre többen szurkoltak nekünk a helyszínen. Ez a csapatomnak is plusz erőt adott és természetesen a folytatásban is várunk mindenkit szeretettel a Táncsics iskolában.

A női röplabdázók trénere kiemelte: a felnőtt csapathoz csatlakozó fiatalok éles helyzetben is bizonyítottak a szezon során, így a klubnál továbbra is elsődleges cél, hogy saját nevelésű játékosok alkossák az NB I-es keret gerincét.


Női NB I Liga 5-8

2022. március 20. 16:00

CoreComm-VESC – Jászberény

2022. március 27. 17:00

CoreComm-VESC – Kispest SE

2022. április 17. 18:00

Eötvös DSE – CoreComm-VESC

2022. április 24. 17:00

Jászberény – CoreComm-VESC

2022. május 1. 18:00

Kispest SE – CoreComm-VESC

2022. május 8. 16:00

CoreComm-VESC – Eötvös DSE

Leave a Reply