Első helyen az U15-ös röplabdázók

Két mérkőzéssel kezdte a VESC “Fehér” U15-ös gárdája másodosztály nyugati csoportjának középszakaszát. Bácskai Sándorné tanítványai kezdésként magabiztos győzelmeket könyvelhettek el a Vasas és a Kaposvár fiataljai ellen, így a tabella éléről várhatják a folytatást.

Bácskai Sándorné: Meggyőző fölénnyel nyerték a lányok a mérkőzéseiket két olyan csapat ellen, akik a középmezőnyben zárták az alapszakaszt. Külön öröm számomra, hogy minden játékos – a cserék is – kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a hétvége folyamán.

Leány U15 II. osztály Nyugat Középszakasz

VESC “Fehér” – Vasas SC 3:0 (18, 9, 12)

Kaposvári SI – VESC “Fehér” 0:3 (-15, -17, -20)

A csapat tagjai: Farkas Dorka, Kempelen Panna, Kristóf Luca, Ködöböcz Emma, P. Szabó Eszter, Debreczenyi Luca, Szántó Dorka, Németh Alíz Marina, Deák Tekla, Kristóf Kata, Kiss-Bertók Emese.


Szép győzelem a Haladás ellen

Első mérkőzéseit játszotta a hétvégén a VESC “Fehér” U20-as csapata a másodosztályban. A veszprémi hölgykoszorú a Tatabánya ellen még szokta a feljutást követően légkört, de a szombathelyiek ellen már nem maradt el a siker az Egyetemi tornacsarnokban.

Fehér Tibor: Az első mérkőzésünkön még szokni kellett a gyorsabb játékot. Idegesen, pontatlanul kezdtünk, így az ellenfelünk megérdemelten nyert 3:0-ra. A második meccsünk már sokkal jobban alakult, bátor játékot bemutatva, a taktikai utasításokat betartva nyertünk az egyre nagyobb szurkolótáborunk előtt. Látványos labdamenetek, hatalmas mentések és ütések tarkították a labdamenetek. Az első két szettet viszonylag simán nyertük, majd a harmadikban az ellenfél jól kezdett, 14:12-re vezetett, amikor sikerült felzárkózni majd a játszma végéig egyre jobban ellépni. Köszönjük a szurkolást.

Leány U20 II. osztály Nyugat Középszakasz

VESC “Fehér” – TRSE 0:3 (-19, -18, -11)

VESC “Fehér – Haladás VSE-SZOSI 3:0 (12, 15, 20)

A csapat tagjai: Piltman Kinga, Veisz Dóra, Fazekas Petra, Papp Zsófia, Harkai Hanna, Papp Anna, Harnócz Lili Borbála, Bokrossy Réka, Pártai Lilla, Papp Sára.


A VESC “Kék” is elkezdte a középszakaszt

Tatán vendégszerepeltek a hétvégén Puspán Balázs tanítványai, akik a házigazdák mellett a Győrrel is megküzdöttek a nap folyamán. A veszprémi lányok helyenként megnehezítették ellenfeleik dolgát, de az igazán szoros eredményekhez ez most kevés volt.

Puspán Balázs: Sajnos mindössze nyolc játékossal tudtunk elutazni és a lányok sem mindig a tudásukhoz mérten teljesítettek, ezt az eredmény is tükrözi. Ugyanakkor jár a dicséret is, hiszen sokan az első meccseiket játsszák idén.

Leány U20 III. osztály Nyugat Középszakasz

UNI Győr-SZESE – VESC “Kék” 3:0 (12, 19, 16)

ÉDRA-Tata – VESC “Kék” 3:0 (17, 10, 14)

A csapat tagjai: Fekete Kinga, Lendvai Réka, Horváth Lili, Kárpáti Anna, Kerékgyártó Dóra, Kerékgyártó Zsófia, Fazekas Laura, Hatvári Brigitta.

Leave a Reply